Iskola

Előszó

Csendes kis város volt Arzamasz, telis-teli kertekkel, melyeket korhadt deszkakerítések választottak el egymástól. Ezekben a kertekben buján nőtt a pünkösd előtti szép ünnepre, a Szülők Napjára beérő meggy, a korai édesalma, a tövisbokor, meg a vérvörös bazsarózsa.
A kertek mentén az egész városban békanyálas tavak húzódtak, amelyekből már régen kiveszett minden jobbfajta hal, - csupán nyálkás porontyok meg csúf nagy békák úszkáltak bennük. A hegy alján kis folyó folydogált, - a Tésa.
A város monostorra emlékeztetett; harminc templom, ezenfelül négy kolostor is volt benne. Városunkban sok volt a szentkép, de Arzamaszban valahogy alig történt csoda. Bizonyára azért, mert Arzamasztól mintegy hatvan kilométerre feküdt a híres szarovi puszta, ahol jámbor barátok éldegéltek, és ezek a szentéletű lelkek a csodákat magukhoz csalogatták.
Lépten-nyomon beszélték: Szarovban egy vak visszanyerte szeme világát, valami sánta peckesen kezdett járni, egy púpos gyertyaszál módjára kiegyenesedett, de a mi szent képeink körül - semmi ehhez fogható nem történt.
Egyszer csak híre járta, hogy Mityka cigánynak látomása volt. Mitykát mindenki részeg disznónak tudta, aki vízkeresztkor szívesen megmártotta magát a jeges folyóban egy üveg pálinkáért. Látomása óta azonban felhagyott az ivással, mellét verte, s a Megváltó-kolostorba készült kopasz barátnak.
A nép hanyatt-homlok csődült a kolostorba: Mityka valóban annak rendje és módja szerint szorgosan hajlongott a kórus közelében, egyre hányta a keresztet. Vissza