Előszó
Irta... hát igen, mondom, nem tudom leírni, mióta az a furcsasági eszembe jutott. Mint egy rögeszme, ugy kisért, mint valami kényszerképzet - mint azt a bizonyos szakállas bácsit, aki nagyon büszke...
Tovább
Előszó
Irta... hát igen, mondom, nem tudom leírni, mióta az a furcsasági eszembe jutott. Mint egy rögeszme, ugy kisért, mint valami kényszerképzet - mint azt a bizonyos szakállas bácsit, aki nagyon büszke volt a szakállára, mig egyszer valamelyik kislány megkérdezte tőle, hogy este, ha lefekszik, a paplan alatt, vagy a paplan fölött szokta-e hordani a szakállát? Ó maga se tudta, de este az ágiban olyan idegessé tette a probléma, hogy nem tudott elaludni és másnap levágatta a szakállát.
Igy vagyok ezzel a dologgal, ami, fogadok, egyik cikkirótársamnak se jutott még eszébe, pedig a dolog nyilvánvaló. Engem idegessé tesz, mióta eszembe jutott.
Arról van szó, arról a kis műhelytitokról, arról az egyszerű, tipográfiai okokból kifejlődött szokásról, hogy mikor az iró cikket, vagy novellát ir, miután a cimet leirta, rendesen odairja a cim alá: »irta... izé, X. Y.«, szóval, a saját nevét, arra való tekintettel, hogy ezt rendesen igy szokták leközölni, cim után a névvel és ezzel a szóval, hogy »irta«.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal