Előszó
Részlet:
" Mint minden népnek, a magyarságnak is természetes vágya volt, hogy saját őstörténetét a fennmaradt forrásokban megtalálja és a nehéz időkben e szövegekben lelki támaszra találjon. Az európai és a magyar nemzeti történetírás első időszakában nem volt jellemző, hogy a történetkutatók másod-, harmad- vagy sokadik kézből vett adatokat „rendszerezgessenek", hanem igyekeztek az eredeti forrásokat eredeti nyelven olvasni. Abból indultak ki, hogy akik feljegyezték az egykori eseményeket, vagy mint kortársak, vagy mint közelebbi időkben élők, jobban ismerhették a múltat, mint a kései utódok. Nem gondoltak arra, hogy például a magyar Anonymus tudatosan torzított és ferdített, nem gondoltak arra, hogy a „legtudományosabb" kiindulópont: rosszhiszeműen közelíteni a letűnt idők tanúihoz. Ez az időszak azonban csak addig tartott, amíg a hatalom (a politika) fel nem ismerte, hogy aki uralja a múltat, kézben tartja a jelent és formálja a jövőt is.
A történelem soha nem volt és soha sem lesz egészen tárgyilagos, már csak azért sem, mert a múlt teljes mélységében és igaz valójában soha senki által fel nem fedhető (Bakay Kornél gondolatai). A történeti forrásokat tehát úgy kell tanulmányozni, hogy a történelmi tudatot felébresszük és az „idegenek túlsúlyra emelkedő kultuszát" ellensúlyozzuk. Az írott források között pedig kiemelten becsüljük meg a nemzeti krónikáinkat, amelyeknek egyediségét a középkorban éppen a nemzeti érzés adja: „Méltó büszkeséggel tekinthet rájuk minden magyar szem" (Századok. 1885/19). Érdemes tudnunk azt is, miért kutatjuk a múltat, miért búvároljuk az igazságot.
Talán Szilágyi Ákos szavai a legtalálóbbak: „Végtére is, mi más értelme van a múltba pillantásnak, mint a valahol elvesztett-elhagyott jelen keresése." A hadszintérré vált Kárpát-medencében a honfoglalás kritikus fél évtizede alatt nem fordultak meg olyan írástudók, akik a szemtanú hitelességével beszámoltak volna erről. A magyar honfoglalás - amelyen a Kárpát-medence magyarok általi birtokbavételét értjük - gyér forrásanyaga azzal is összefügg, hogy az akkori írásbeliségek központjaitól távol feküdt a Kárpát-medence: közvetlen szomszédságában nem volt nagy írásgyakorlatot folytató műhelye sem az arab, sem a görög, sem a szláv, sem a latin írásbeliségnek.
Hogy a magyarok nem jelentéktelen szerepet játszottak a honfoglalás előtti Európában, azt mutatja, hogy a honfoglalás távoli és közvetlen előzményeiről, és főleg a honfoglalás utáni magyarságról meglehetős bőséggel állnak rendelkezésünkre kútfők. Forrásnak tekintünk minden olyan tényanyagot, amelyből közvetlenül vagy közvetve a magyarság korai történetére vonatkozóan ismereteket lehet szerezni."
Vissza