Írók, költők utcái Budapesten

Előszó

Ez a hála
Hogyan született ez az album? Azt kell mondanom: mindennek a káposztás cvekedli az oka. Ha aznap, 2009. november 12-én, történetesen rossz napja van a szakácsnak és nem kifogástalan az a káposztás cvekedli, akkor az ember csak turkálja az ételt, végül éhen marad, bosszús lesz, ingerült, netán vitatkozni kezd a pincérrel, szó szót követ, a gyomra korog, a jó hangulat oda, ez az album pedig valószínűleg meg sem születik. A káposztás cvekedli azonban ízletes volt, mintha a nagymama készítette volna. Mire az utolsó falat is elfogyott, úgy tűnt, minden gömbölyű, gond egy szál se, az ember elégedetten hátradől, s miközben a Liszt Ferenc tér déli forgalmát nézi, eltűnődik, jut eszébe ez is, az is. A nemrég fölfedezett Pilinszky köz látványa jutott eszembe. Ahogy váratlanul ott állt előttem a komor falakkal határolt szűk sikátor; olyan pilinszkys látvány (most ne tessék megnézni, beállványozták, rémes), gondoltam, illik a költőhöz. Kíváncsivá tett: vajon milyen a többi íróról, költőről elnevezett utca? Gaál Zoltán érdeklődve figyelte a történetem. Az csak néhány óra múlva derült ki, hogy mint a bogáncs, megragadt benne a gondolat, és úgy döntött, ő is kíváncsi, lefényképezi az írók utcáit. Ehhez persze, mindenekelőtt kellett neki egy névsor. Azt, hogy a több mint hétezer nyolcszáz budapesti közterület közül melyik viseli író, költő nevét, Mészáros György remek adattára segítségével (Budapest teljes utcanév lexikona) könnyű volt tisztázni. Ráadásul a nélkülözhetetlen kézikönyvből számos érdekesség is kiderült. Például: író utca is volt Budapesten, a XVII. kerületben, igaz, csupán két esztendeig, 1952-195 3-ban. Aztán: a budapesti védett utcanevek között csak az albumunk borítóján látható tizenkettedik kerületi Költő utca szerepel. A nevét (valamint azt, hogy bekerült az albumba) annak, köszönheti, hogy az utcában volt Jókai Mór svábhegyi nyaralója (amiből ma már csak Jókai padja maradt meg). Miközben Gaál Zoltán a fényképezésre készült, sikerült támogatókat megnyernem a készülő albumhoz. Megtörve a gyakorlatot, miszerint a támogatók arctalan szervezetek, intézmények, elmondom, ki állt elképzelésünk mellé, méghozzá azt kell mondanom, első szóra. Elsőként Schiffer János, majd pedig Huller Gyula, s ez korántsem véletlen, mindketten régóta és folyamatosan pártolják a magyar fotográfia ígéretes kezdeményezéseit. Harmadik támogatónk, Várlaki Imre, a kiadó igazgatója, neki már eddig is számos album megjelenését köszönheti a magyar fotográfia. Az első fényképek május elején készültek, és szinte azonnal kiderült arcpirító tájékozatlanságunk; sok volt az alig vagy egyáltalán nem ismert névadó. Ady Endre, Csokonai vagy Kölcsey nem okoz fejtörést, de vajon ki volt Aranka? És ki Géczy József? Baksay? Dalmady? Hiányos ismereteink pótlására születtek meg a fényképek mellé, lexikonokban és az interneten kutakodva, az életrajzi jegyzetek, kiről hosszabb, kiről rövidebb, amit ha valaki kevesell, kiegészíthet kedve szerint. Ahogy szaporodtak a fényképek (az utolsó, százhatvanegyedik szeptember végén készült el), úgy színesedett az összkép, gyűlt a tapasztalat. Vissza