Amikor születtem, még élt Babits Mihály, és ő volt a szellemi élet humanizmusfelelőse. Emberségérték-őrzője. Ezt a funkciót valamikor talán még az ifjú barátnőitől körülvett Kazinczy találta ki, aztán átkerült tőle Szatmárcsekére, a félszemű Kölcseyhez. Ez a funkció soha nem járt fizetéskiegészítéssel, amúgy társadalmi munkában vállalta, aki éppen vállalta. Nem nevezték ki, és nem is választották meg rá. És alapjában véve nem is csinált az illető semmi különöset, csak egyszerűen volt. Létezett. Olyan volt, amilyen, és ehhez a funkcióhoz éppen ez kellett. Tulajdonképpen lehetett volna egyszerre több humanizmusfelelős is, sőt az lett volna jó, ha mindenki az. De valahogy soha nem alakult így ezen a tájon. Néha csakugyan többen osztoztak rajta, de sajnos akkor sem mindenki. Mindenesetre Babits az volt. Aztán Kodály és Illyés is az volt (aki ugyanúgy hidegen szerette a paprikás krumplit, mint EP). Ahogy olvastam az évtizedek során azt a rengeteget, amit EP írt, sokszor gondoltam arra, hogy most ő vette át a funkciót. Persze nem átvette, mert itt nem lehet valamiféle akaratlagos vagy tudatos cselekvésről beszélni. ő is csak "van" - gondoltam -, mint ahogy a többiek voltak, és evvel az önlétével kifejez valamit, amit korunk (létünkhöz szükséges) humanizmusának lehet nevezni. És míg van, nagy baj nem lehet, mert megvéd bennünket. Mégpedig sok játékkal, remek humorral, és igazi "melasz kholéval". Ebből a két szóból származik a melankólia, amiről sokan azt képzelik, hogy érzelmes bánatot jelent, holott az indulat és kritika fel-ső foka. A fekete epe. Ki lesz, aki folytatni tudja? (Kenyeres Zoltán)
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.