Irodalomtörténet 1974/1.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Hatvany Lajos mottóul idézett, 1931-ből származó, igazságot követelő kitörése óta történt egy és más Bródy Sándor emlékének felelevenítése, őt megillető helyre állítása érdekében. Legelőször a róla készült két monográfiát kell említeni, Földes Anna úttörő érdemű kis könyvét az Irodalomtörténeti Kiskönyvtárban 1964-ben, s Juhász Ferencné nagyobb terjedelmű értekezését az Irodalomtörténeti Könyvtárban, 1971-ben. De ezekkel legalábbis egy hangsúllyal s nyomatékkal említendő Sőtér István szintén 1964-ben készült nagyobb tanulmánya és Diószegi András Bródy-fejezete az Akadémiai Irodalomtörténetben, melyek kisebb terjedelmük s kevésbé átfogó tárgyalásuk ellenére is, szempontjaik, párhuzamaik s szemléletük gazdagságával jelentős mértékben hozzájárulhatnak, s reméljük, járulnak is, Bródy méltó helyre állításához a magyar irodalmi köztudatban. Mert itt még kétségtelenül további erőfeszítésekre van szükség.
Bródy helyzetének a furcsasága ugyanis abból adódik, hogy szinte nincs a századeleji, Ady nevével fémjelzett irodalmi forradalomnak alakja, aki - Adyval kezdve - ne adózna Bródynak, az út- és szemnyitónak, lelkes és elragadtatott szavakkal. Móricz Zsigmond és Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső és Krúdy Gyula, Ignotus és Hatvany Lajos - ki-ki a maga módján és vérmérséklete szerint, de egyértelműen a hála s szeretet hangjával fordulnak feléje, szinte mint irodalmi apjukra tekintenek, életében is, halála után is. De a lelkesedés egészen az utolsó időkig nem nagyon vezetett reális és józan mérlegelésig, sokkal inkább a lelkendezés és a tudomásul nem vétel volt a sora; még Kiss Józsefet mint a modern líra századfordulói előfutárát is mintha jobban s teljesebben vette volna tudomásul az irodalmi közvélemény, mintsem Bródy Sándort, akinek pedig a modern magyar próza és dráma megteremtésében legalább akkora, ha ugyan nem nagyobb szerepe és jelentősége volt, min A Hét híres szerkesztőjének." Vissza