Irodalomtörténet 1925. január-december

Előszó

Részlet a kötetből:

A LEGUTÓBBI ÉV LEGJELENTŐSEBB SZÉPIRODALMI ALKOTÁSAI.
Költők.

A századforduló lírikusai között a kor társadalmi viszonyainak és lelki válságainak egyik leghívebb megszólaltatója Kozma Andor. 1889-ben lépett fel és van valami jellemző abban, hogy első kötetéhez Dóczy Lajos írt előszót. Nyelvének Arany Jánoséra emlékeztető tősgyökeressége és gazdagsága, formai művészete és bizonyos mértékben világfelfogása is hamarosan megnyitotta előtte az elismert irodalmi vezetőorganumok hasábjait. 1893-ban már a Kisfaludy-Társaság tagjai sorába emeli. Ugyanebben az esztendőben jelenik meg egy verskötete (Versek), amelyről Gyulai Pál folyóirata, a Budapesti Szemle, részletesen megemlékezik. Kozmában a költőt méltatja, aki a szerelem és családi élet érzésein kívül a természet és társasélet egyes jeleneteit is megdalolja, melyeket éles szemmel, fogékony szívvel és élénk képzelettel tud megfigyelni és rajzolni. Megállapítja, hogy a költőnek hajlama van a reflexióra, bár a kelleténél többször keveri verseibe; érzései finomak, nemesek, bár nem mélyek és nem szenvedélyesek. „Gyöngédsége, édes hangja olykor Szabolcskára emlékeztet, de Kozma tehetsége határozottabb, tartalmasabb, kiforrottabb." 1897-ben, szatirakötetének megjelenése alkalmával, ugyancsak a Budapesti Szemle figyelmeztet arra, hogy költői egyéniségében erősen jellemző a humor és a szelíd gúny, - de az igazi szatiraíró mélyreható szemét nélkülözzük nála. Most, amikor a Pallas R.-T. második kiadásban tette közzé Magyar symphoniák című kötetét (első kiadása 1909-ből való), különös képen is kötelességünk megemlékezni írói pályájáról és egyéniségéről. Kozma Andor azok között a kevesek között nevezhető, akiket minden oldalról szeretet övez. Vissza