Előszó
Részlet:
Minden költő-elődömtől tanultam. Könyv-hosszúságú időbe telne, ha kivallanám: ki mikor, életem melyik szakaszában sújtott le nagyságával, serkentett egy-egy versével, époszával, egész...
Tovább
Előszó
Részlet:
Minden költő-elődömtől tanultam. Könyv-hosszúságú időbe telne, ha kivallanám: ki mikor, életem melyik szakaszában sújtott le nagyságával, serkentett egy-egy versével, époszával, egész költészetének áradó füstjével, vagy édes illatával: hogy kitől izzott föl agyam és szívem, hogy szinte belülről olvasztotta koponyámat és tüdőmet. De hogy neveket is említsek: Dante művének és époszi vállalkozásának nagysága igézett meg a legjobban, buzdított (és buzdít ma is, még-inkább, mint költő-kamaszkoromban) az összefoglalásra, a tervezés világot-újraépítő bátorságára, ő az, aki segített a képzelet páncél-méhburkát szétrepeszteni, s aki a képzelődés ereit a bujaságig dagasztotta vérrel. És: a violamosolygású, Mozart-szavú Csokonai Vitéz Mihály, és a bíbor-énekű, őscsillagsűrűségű, átokfekete Vörösmarty Mihály, és a sárkányruhás, istennelbirkózó, János Jelenéseit-legyőző Ady Endre: ők voltak legnagyobb mestereim és tanítóim. De mindenkiről beszélni kellene: az űrként virágzó és az űrbeneltántorgó drága Petőfi Sándorról éppúgy, mint a harmincévesen öreg, mélabús, szigorú, félelmetes aranykovácsról: Arany Jánosról, vagy a bátor Babits Mihályról, akinek hosszú arany-lánccal csuklómra-láncolt éneke itt ül a vállamon, mint az őserdő színes lángmadara, s akinek haldokló fényképarca úgy ül szívemen, mint halálfejes éjjeli lepke a rózsán. Mindnyájan mestereim voltak.
Nem utolsónak, de utoljára hagytam József Attilát! Ő az a félelmetes okos, tiszta és zseniális előd, akinek tüzében, bánatában és ragyogásában élünk ma is, és akinek izzó szava előtt átviláglik az emberiség, mint a röntgen-sugárban a test. Ő nemcsak nekem, de minden utánam-jövőnek példaképe és mestere lett: a szigorúságban, a pontosságban és az odaadásban. De (erről is oly nehéz röviden beszélni) Ő (ha nem is tehetett mást, mint amit tett) nemcsak leigázó géniusz, Petőfi és Ady dühének és hitének, folytatója és kiegészítője, egy új lírai világkép megalkotója és kiteljesítője, de szomorúságom is. Túl későn, szinte az utolsó pillanatban jött, tragikusan közvetlenül a megváltás előtt.
Vissza