Előszó
Ez a tankönyv a diákoknak készült. Így lehet igazán a tanárok segítségére is.
Kollégáim bizonyára fel fogják ismerni a szakkönyveket és tanulmányokat, melyeket felhasználtam. Ám a legfelkészültebb tanár is vetet tankönyvet a diákokkal, ha másért nem, időmegtakarítás végett.
Mint minden tankönyv, ez is informatív, de szeretne lényegre törő, dialogikus, az igényekhez igazodó, sőt szórakoztató is lenni.
Igyekeztem lényegre törően fogalmazni. Hogy mi az irodalomban a lényeg, azt talán nem is olyan nehéz néven nevezni. Minden bizonnyal az irodalmi szöveg az. Minden egyébnek annyiban van jelentősége, amennyiben a szövegek megértését segíti - hozzátenném: esetünkben a diákoktól elvárható szinten.
Kétségtelen, hogy a megértés a vonatkozó történeti ismeretekkel mélyül: többet értünk Janus Pannonius Saját lelkéhez c. költeményéből, ha tudjuk, hogy mi az a platonizmus. De az is kétségtelen, hogy semmi sem nyújt a diákok számára akkora örömöt, mint ha maguk is megszólalhatnak az általuk olvasott műről.
A két szempont összeegyeztetésére törekedtem a történeti és a strukturalista tárgyalásmód közt egyensúlyozva. Diákszemmel azok a megválaszolhatott kérdések, amelyek a műre mint zárt rendszerre vonatkoznak (pl. „Rajzold fel Janus Pannonius lázgörbéjét a Midőn beteg volt a táborban c. költemény sorainak függvényében!") De még ott is, ahol látszólag csak előadásra van mód, igyekeztem a diákokat bevonni (pl. a Saját lelkéhez c. költemény kapcsán közlöm a margón Platón témába vágó passzusait, hogy maguk vethessék egybe Janus Pannonius versével).
A margón szereplő kérdéseket tehát nem ornamentikának szántam, fel szoktam őket tenni. A diákok persze maguk is elgondolkozhatnak rajtuk, de igazi hasznuk az órán, megbeszélésük során derül csak ki. Egy-egy eposz vagy dráma kapcsán a kérdéseket előre meg szoktam adni,
még mielőtt a diákok a művet olvasni kezdik. Csak így remélhető, hogy válaszolni is tudnak rájuk, emlékezetből aligha. Lírai művek esetében elég az óra elején feltenni őket. Tudjuk, milyen nehéz feleltetés alatt a diákokat lekötni: íme, egy termékeny módszer.
A tankönyv szövegében megvan legtöbb kérdésre a válasz. Ezekre többféle válasz is adható, ezért a tankönyvtől független, önálló értelmük van. De a legfontosabbnak azt tartom, hogy a diákokban így tudatosodik a leginkább: az irodalmi művek kapcsán arról érdemes beszélni, ami szó szerint nincsen a szövegben, a szerző közvetve mégis közli velünk.
Tankönyvemben van filmelemzés (Zeffirelli: Rómeó és Júlia), összehasonlító elemzés egy képzőművészeti alkotás és egy irodalmi mű kapcsán (Laokoon), ismertetés az irodalmi témák zenei feldolgozásáról (Wagner). Igyekeztem bemutatni az irodalom és más művészetek viszonyát. Ezt szolgálja a könyvben látható képzőművészeti anyag is.
A kérdések és a képek mellett idézetek is szerepelnek a margón. Hol illusztratívak, hol további ismeretekkel szolgálnak, hol asszociatív viszonyban állnak a főszöveggel. Megtudhatjuk belőlük, mit gondolt Babits Homéroszról, Petri György Petrarcáról, s hogy Juppiter fája nem véletlenül a tölgyfa, mert a tölgyfákat éri a legtöbb villámcsapás.
Végezetül hangsúlyoznám, hogy a tanulás általam ismert legmagasabb rendű formájára is módot akartam adni. Nemcsak művészi fogásokat, műfajokat és hatástörténetet, de a szerzők ezekből kibontakozó többé-kevésbé egyedi világképét, élettapasztalatát, az emberről szerzett sajátos tudását is meg akartam mutatni. Hogy e remekművekkel találkozva a diák megélhesse azt is, amiről a filozófus, Hans Georg Gadamer a tanulás kapcsán beszél: „Ha... tapasztalatot szerzünk, akkor ez azt jelenti, hogy mindaddig nem láttuk helyesen a dolgokat, s most már jobban tudjuk, hogy mi a helyzet."
Vissza