"Irgalmasságot akarok"

Előszó

A DIAKÓNIA BIBLIAI ALAPJAI ÉS TARTALMA
Az Ószövetségben
Az Ószövetség természetesen nem szól a „diakóniáról" kifejezetten, hiszen az az Újszövetség gyümölcse. De hangsúlyosan beszél a felebaráti szeretetről, illetve annak részletes gyakorlatáról. Izrael „nagy hitvallása", a „Halld meg; Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!" (5Móz 6,4) folytatása is Isten szeretetéről szól. A „nagy parancsolatot" Jézus is többször idézi: „.. .szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Mk 12,30-31) Sőt, amikor kérdezik, mit cselekedjenek, hogy életre jussanak, erre utal. És amikor egy törvénytudó idézi ezt, ez a választ adja: „Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." (Lk 10,28) Figyelemre méltó, hogy éppen ennek kapcsán mondja el az irgalmas samáriairól szóló példázatot (Lk 19,25kk). Ennek alapján kimondhatjuk, hogy az Isten- és emberszeretet már az Ószövetségben is elválaszthatatlanok. Izrael ezt később leszűkítette saját népe körére. Isten eredeti szándéka azonban nem ez volt. A „kiválasztottság" nem jelenthet szeretetlenséget, elzárkózást mások, különösen az elesettek, bajba jutottak iránt, bárkik legyenek is azok. Ez nemcsak a misszióra (lásd Jónás könyve), hanem a szeretetszolgálatra is vonatkozik. Többek között erre utalnak a Leviticus (3Móz) szavai: „Amikor földetek termését learatjátok, ne arassátok le egészen a mező széléig, és az aratás közben elhullottat ne szedjétek föl. Szőlődet se böngészd végig, és a szőlődben lehullott szemeket ne szedd föl. Hagyd ott azokat a nyomorultaknak és a jövevényeknek. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!" (19,9-10). Vissza