Fülszöveg
E kötet négy esztendő termését (1971-75) foglalja magában. A versek valamilyen vonatkozásban mind a fákról szólnak. Javarészt a München melletti Starnbergi tó partján fekvő kórházban születtek, ahol éven-kint egy-két hónapot kellett töltenem. A visszanyert magánynak ezek a hónapjai épp oly értékesek voltak, mint a betegségemet okozó börtönévek a pesti Gyűjtőfogházban, Vácott, vagy a tatabányai 14-es akna mélyén.
A hazátlan szabadság hajszája után a kórház kényszerű csendjében mindennapi látogatóim a fák voltak. Két nyírfa nézett be hajnaltól napestig a nyitott ablakon. A késő nyár sugarai és a szelek változása szerint más-más arcot villantottak fel a múltból, más-más emléket tükröztek vissza. Fölidézték ifjúságom pajtásait: a hazai fákat, melyek nem menekültek el a vihar elől, mert gyökereik erősebbek voltak. Láttam a temető oldalában a fehér akácok sorát, falunk idevillogó jegenyéit, a Bán patak partjára ültetett szomorúfűzeket, az omladozó kőkerítésünkre boruló bodzabokrokat....
Tovább
Fülszöveg
E kötet négy esztendő termését (1971-75) foglalja magában. A versek valamilyen vonatkozásban mind a fákról szólnak. Javarészt a München melletti Starnbergi tó partján fekvő kórházban születtek, ahol éven-kint egy-két hónapot kellett töltenem. A visszanyert magánynak ezek a hónapjai épp oly értékesek voltak, mint a betegségemet okozó börtönévek a pesti Gyűjtőfogházban, Vácott, vagy a tatabányai 14-es akna mélyén.
A hazátlan szabadság hajszája után a kórház kényszerű csendjében mindennapi látogatóim a fák voltak. Két nyírfa nézett be hajnaltól napestig a nyitott ablakon. A késő nyár sugarai és a szelek változása szerint más-más arcot villantottak fel a múltból, más-más emléket tükröztek vissza. Fölidézték ifjúságom pajtásait: a hazai fákat, melyek nem menekültek el a vihar elől, mert gyökereik erősebbek voltak. Láttam a temető oldalában a fehér akácok sorát, falunk idevillogó jegenyéit, a Bán patak partjára ültetett szomorúfűzeket, az omladozó kőkerítésünkre boruló bodzabokrokat. Fényrácsaik mögül a régi játszótársak, a szomszédok és a szétszóródott család köszöntöttek.
A Iák azonban nemcsak a múltra vagy a helytállásra emlékeztettek. Figyelmeztettek arra is, a rohanásban, az út mentén néha meg kell állni, hogy fészket adjunk a madárszárnyú gondolatoknak, szót értsünk olykor a csillagokkal.
A csörtető civilizáció láncnélküli rabszolgáinak nem marad idejük magukkal és a transzcendens világgal való találkozásra. A Keleten és Nyugaton egyaránt elburjánzó materializmus nemcsak a lelket, de magát a természetet is megmérgezi. Kiírtja a föld őslakóit, a fákat, és belső kertünk legféltettebb virágát, a szabadságot. Megmérgezi a mindennapi kenyérnél fontosabb levegőt, beszennyezi a szomjunkat oltó források, folyók vizét. A fuldokló városok és gyárak ember- és kőrengetegéből kiszorítja a friss oxigént lehelő fákat, melyek, mint rezervátumban tengődő indiánok tőlünk távol kerültek.
Az új özönviz, vagy özöntűz előtt álló megbomlott emberiség talán mégis visszahívja házatájára az elűzött fákat, akárcsak a hatalom birtokosai a bujdosó szabadságot, hogy az egyensúly helyreálljon. Vagy az új özönviz Noé nélküli bárkája az irgalmas jövőnek átment néhány ártatlan, csonthéjú magot.
A szerző
Vissza