Irások a háborúból/Az öreg tanitó

Előszó

VOLGA-SZTÁLINGRÁD
Hosszú az út Moszkvától Sztálingrádig. Gépkocsink robogott a front felé vezető úton, gyönyörű folyók, zöldelő városok mentén. Utaztunk a lehengerelt poros utakon, a kékesen ragyogó déli napfénytől izzó porban és hajnalban, amikor a felkelő nap első sugarai elöntik a gazdag színekben pompázó galagonyabokrokat; utaztunk éjjel, amikor a hold és a csillagok ragyogtak a Kraszivája Mecsa csöndes vizében és mint arany bogyók úsztak a sebesfolyású ifjú Don felé.
Átutaztunk Jásznaja Poljánán. Méhecskék döngicséltek a csöndes sírhalmot borító virágokon és apró darazsak röpködtek-a sír fölött, mintha a levegőben védelmeznék a halott Tolsztojt. A jásznaja-poljánai ház körül pompás virágok nőttek, a nyitott ablakon keresztül besütő nap fényében ragyogtak a fehérre meszelt falak. Csak egy kopasz parcella a sír mellett, ahol a németek eltemettek nyolcvan halottat és a ház padlójának megfeketedett égési sebei emlékeztetnek a németek betörésére Jásznája-Poljánába. A házat felépítették újra és a virágok ismét nyílnak a fenségesen egyszerű sírhalmon; az ellenséges katonák holttesteit elvitték onnan és eltemették azokba az óriási gödrökbe, amelyeket német bombák vágtak Jásznája-Poljána földjébe. És ezeket a helyeket is benőtte a tóparti nedves fű.
Mind tovább és tovább megyünk ezen a gyönyörű földön, amelyet megszállt a háború réme. Mindenfelé: a földeken, szántás és cséplés idején, az ekék elé fogott lovak mellett, a traktorokon és az aratócséplőgépeken, a gépkocsik kormánykerekénél a legnehezebb dologidőben, a veszélyes közvetlen frontmögötti területen orosz asszonyok dolgoznak. Orosz asszonyok rohantak elsőkül oltani a jásznája-poljánai házat, amelyet a németek felgyújtottak, orosz asszonyok egyengetik ásóval, lapáttal az utat, amelynek se vége se hossza, amelyen mennek a tankok és a lőszert szállító, nyikorgó társzekerek. Az orosz asszony vállaira vette a bő termés betakarításának súlyos terhét, az orosz asszony learatta, kévékbe kötötte az életet, kicsépelte a magot és beszállította a magtárba. Napkeltétől napnyugtáig meg nem pihennek napégette kezei. Gazdálkodik a frontvonal mögötti földön. Munkatársai serdülő gyerekek és öregek. Nem könynyű ez a munka az asszonyok számára. De az orosz asszony megtörli verejtékes arcát és segít a lovaknak kihúzni a homokba süppedő súlyos, aranyszínű maggal megrakott szekeret. Vissza