Iránytű

Fülszöveg

P. Jelimnicky a szlovák és cseh irodalom szocialista realizmusának legmarkánsabb képviselője. Művészi alkotásainak jellege talán nem is abban rejlik, hogy szubjektív érzelmeit, rokonszenvét, vágyait realisztikus köntösbe tudta öltöztetni, hanem, hogy a realizmus alapját és irányát magában az objektív és reális életben, annak minden fázisában és megnyilvánulásában meglátta. Az olvasó lelki szemei előtt elvonul a Kaukázus zord hegyormainak, meredek sziklafalainak, szédítő szakadékainak, örvénylő zuhatagjainak és szelíd, erdős lankáinak csodás, vadregényes tája és Kazbek apó feketére füstölt házikója lapos tetején, a kaukázusi est varázslatos légkörében, kibontakozik az emberi szabadság és boldogság örök problémája: "Nem lehet boldog az, aki nem szabadította meg magát a vagyon utáni vágytól." A szerző és három hegyi lakó közötti beszélgetés során kibontakoznak a színpompás élet mesterien festette képei és érdekfeszítő eseményei, melyek az olvasót Csehszlovákiából a Kaukázusba, majd Közép-Ázsiába viszik. Az elmaradt szlovák falucskát susogón ölelő erdejével, csörgedező csermelyeivel leváltja a Kaukázus vadormos vidéke és az ázsiai sztyeppék kóbor kirgíz sátra. Minden esemény egymagában is a sokszínű élet mesteri összhangban kifejezett képe. Mindegyik kép, egy önmagában zárt külön világ, melyet csak az egymással beszélgetők megjegyzései kötik egybe. S amikor a késő éjszakába belenyúló eszmecserét befejezik, az események egybeolvadt színképéből kirajzolódik az út és felbukkan az "Iránytű", mely egy szebb és boldogabb élet felé mutat. Vissza