Irányelvek a természetvédelem alatt álló erdők kezelésére

Előszó

A hazai flóra közel felének és a fauna jelentős hányadának az erdő az élőhelye. Erdőtársulásaink ezért kiemelkedően fontos szerepet töltenek be a biológiai sokféleség, a faji /genetikai/ diverzitás fenntartásában. E szerep hosszú távon csak úgy biztosítható, ha az erdőgazdálkodás gyakorlatának egész rendszere környezet- és természetkímélőbbé válik, és a meglehetősen sematikus fatermelési technológiával, a profitorientált fahasználattal szemben a biológiai-ökológiai alapokon nyugvó erdőművelés lesz a meghatározó.
Ma az erdészetnek a fatermesztő-fakitermelő, tehát a gazdasági eredményt célzó tevékenységén túlmenően egyre inkább alapvető feladata az általa kezelt, gondjaira bízott erdők biológiai értékeinek a megőrzése, a biodiverzitás fenntartása is. Kétségtelenül ellentmondásos helyzet ez, hiszen a többnyire rövidtávú gazdasági érdekek az esetek többségében a természetes állapotok fenntartása ellen hatnak. A különböző erdészeti beavatkozások gyakran kedvezőtlenül befolyásolják a védett növény- és állatfajok élőhelyeit, a tarvágás /és a végvágás/ szélsőségesen drasztikus, az erdő élővilágát szinte sokkoló hatást vált ki. Ezekből következik, hogy a természetvédelem és az erdészet egyik legfontosabb közös feladata olyan szabályozási, erdőkezelési-hasznosítási irányelvek kidolgozása, amelyek alkalmazása révén elérhető, hogy az erdőgazdálkodás körében végrehajtott beavatkozások ne okozzanak az erdő életében visszafordíthatatlan változásokat, ne indítsanak el megállíthatatlan degradációs folyamatokat.
A természetvédelmi szempontok elsőbbségét biztosító természetközeli erdőgazdálkodás /természetvédő erdőművelés, környezetkímélő fahasználat, teljes körű erdővagyon-védelem/ általános alkalmazására való áttérés - a realitásokat figyelembe véve - csak egy rövidebb-hosszabb folyamat eredményeként képzelhető el, aminek első szakaszát képezheti a védett erdőkben bevezetett mintaszerű szakkezelés. Vissza