Ion Tuculescu (1910-1962)

Előszó

Ion Tuculescunak, a kortárs román festészet egyedülálló személyiségének olyan életút jutott osztályrészül, amely nem nélkülözte egy drámai lét gyötrelmeit, amelyek arra kényszerítettek, hogy egyszerre legyen harcos és álmodó. Lehet, hogy e kettősségnek tudható be szenvedélyes hite a szellem és a művészet értékeiben, színeinek indulatossága és a fény visszafogott csillogása, amelyek egyedülállóak festői pompájukban. A meglepetések festője volt, de nincs igazi meglepődés a felfedezés izgalma nélkül, a művész gyermeki öröme nélkül, amely annyira frissé teszi a képek látványát. művészete a rend fokozatos, de határozott keresése jegyében fejlődött: a figuratívtól az elvont felé, a realizmustól a metafora és jelkép felé, széttörve a népi és magas kultúra stílus-mintáit, hogy újrarendezze és újramondja azokat, saját benső lényét és lényegét kifejező képekben. Tuculescu a kinyilatkoztatás festője volt, "beavatott" művész aki előtt, egy kegyelmi pillanatban, megnyílt a menny kapui. Jelen kiállítás egyidejűleg alkalom örvendezésre és bánkódásra. Ünnepe a magyar és román kultúrák természetes kapcsolatainak, és bánkódás afelett, hogy 27 évnek kellett eltelnie, hogy Ion Tuculescu munkái, önálló kiállítás keretében, kilépjenek a nagyvilágba. íme, Tuculescu útra kelt. Budapest az első állomás. Remélnünk kell, hogy szerencsés a csillagok állása. Vissza