Előszó
Oh Évák.
Már diákkoromban is azon törtem a fejemet, miként lehetne szép, takaros kis feleséget, - természetesen hozzám illőt - szerezni, de hát úgy látszik, hiában kezdtem olyan jókor, hiában...
Tovább
Előszó
Oh Évák.
Már diákkoromban is azon törtem a fejemet, miként lehetne szép, takaros kis feleséget, - természetesen hozzám illőt - szerezni, de hát úgy látszik, hiában kezdtem olyan jókor, hiában volt a korai gondolkozás, - most is egyedül eviczkélek ebben a széles nagy világban.
Két módon próbálkoztam már szerezni, de még most sem mondhatok senkit a magaménak. Lássuk az elsőt, hogyan sült el.
Diákkoromban volt egy örökké felejthetetlen ismeretségem, amely ugyancsak csattanósan végződött reám nézve.
Szende, bájos leányka volt forrón dobogó diákszivem ideálja, ki velem egy időben látogatta a preparandiát.
Én három évvel vénebbecske voltam, mint Ő, és pedig azért, mert előző éveimben tanáraim kegyes jóindulatát élveztem, amennyiben csupa szeretetből, - mert jó fiu voltam ám! - megdupláztatták velem az osztályt.
Mikor másodévesek voltunk, valami majálison ismerkedtem meg vele. Tizenkilencz éves szivecském, a mint megpillantottam, akkorát dobbant, hogy a visszaható erő hatása alatt a tánczteremből majd kilódultam.
Óh, beh szép, beh isteni volt!...
Vissza