Előszó
Miért nem lettem pszichológus, amikor egész életemben szenvedélyesen érdekelt az EMBER, s elvégeztem a pszichológia szakot a Bölcsészkaron, igaz, az egyetem és az én kölcsönös elégedetlenségeinkre...
Tovább
Előszó
Miért nem lettem pszichológus, amikor egész életemben szenvedélyesen érdekelt az EMBER, s elvégeztem a pszichológia szakot a Bölcsészkaron, igaz, az egyetem és az én kölcsönös elégedetlenségeinkre egymással.
Addig eléggé egyenletes mederben folyt az életem.
De attól kezdve olyan kacskaringós lett, hogy a görbe azóta is egyre görbébb lesz.
Szerencsésen vagy átkozottan azóta is mindig útközben vagyok a négy égtáj között mentálisan és fizikailag egyaránt.
Nem az "élet hány" ide-oda, inkább az értés vágya és a véletlenek.
Jobban érteni, az embert, aki végtelen változatokban mutatja önmagát, s aki végül is minden változatában ugyanaz.
Miért csak a különbségeket, az ugyanazonosságokat miért nem hangsúlyozzuk? (No utópia, no sentimentalismus, please.)
S ahogy kimondom, hogy különbségek és azonosságok, az egész beláthatatlanul összekuszálódik.
Végül is nem az én dolgom.
Mi itt vagyunk egyenként, s énünk belső sorsa azon múlik, mennyit vagyunk képesek megérteni.
Megtalálni a saját műfajom
Hágy évtized kellett
S hogy egyáltalán rátaláltam
Én még szerencsés vagyok.
Muscat, 1991. június 9.
Bánfalvi Mária
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal