Előszó
Részlet a könyvből:
Első nap az iskolában
Az intézet éles csengője végigberregett az épületen, s a csengő zajára minden irányból megindultak a növendékek. Sokan a szobájukból jöttek elő simára fésült hajjal és a ruhájukon valamennyi gomb és szalag rendben volt. Sokan viszont a kertből siettek a díszterem felé, lihegve lélekszakadva és a nagy sietségben kibomlott egy hajfürt és bizony kipattant egy gomb is. Némelyek, az igazi stréberek, már a díszterem előtt várakoztak régesrégen, könyvvel a kezükben, s amint a csengő felsivított, beszaladtak a terembe és az első sorban helyezkedtek el.
A csengő végre elhallgatott, s utána pár perccel a tanári kar, élükön az igazgatónővel, bevonult a terembe. Mintegy varázsütésre elült a zaj, elhallgatott a zsibongás és valamennyi növendék feszes vigyázállásban üdvözölte a tanárokat.
Magda néni, az énektanárnő, jelt adott és a jelre a zenekar belekezdett a himnuszba. Majd amikor a himnusz elhangzott, külön jeladás nélkül felzendült az Erdei iskola indulója. A zenekar tagjai kipirult arccal játszottak, s a növendékek valamennyien velük énekeltek. Szárnyalt a muzsika végig a hatalmas termen, amely pillanatok alatt megtelt dallal és örömmel. Azok a lányok, akik még néhány perccel előbb savanyú arccal álltak a helyükön és az elmúlt vakációra gondoltak, szempillantás alatt elfelejtették a vakációt. A drága, jólismert muzsika, a sokszor hallott induló zenéje visszahozta őket az iskolába, abba az iskolába, amelyet szerettet és amelyben annyi boldog, vidám órát töltöttek. Szállt, szállt az ének, itt-ott hamis hangok keveredtek a pattogó muzsikába, de ezzel senki sem törődött. Csak élvezték az éneklés örömét és azt, hogy újra együtt vannak, s újra hallhatják az indulót:
Fel leányok, friss erővel
Munkára és dalra fel!
Iskolánknak zászlajáért
Küzdjünk, szívvel, lélekkel!
harsogta lelkesen a lánysereg az utolsó szakaszt.
Vissza