Előszó
Részlet a könyvből:
Úriember áll meg a kirakat vagy más nézni való előtt és már a következő percben féltucat mosdatlan utcagyerek fúródik melléje, tolong mögötte és fütyül a fülébe. Mindjárt azután megjelenik három-négy ruhaszagu öregasszony és ők is beleerölködnek a kirakatüveg meg az ur közé.
A mi úriemberünk, amint tudomást vett kellemetlen alkalmi kollégáiról, halkan sokkal súlyosabb szókat suttogott haragjában, mint azt, elegáns külseje után ítélve bárki is gondolhatta volna. Odábblépett, megállt és ernyedten nézegette a fényes kis pocsolyákat, amik az esővízből verődtek össze az aszfalt mélyedéseiben.
- Ha még tíz percig nem jön, elmegyek! . . . Valószínűleg kár a tiz percért is, de ha azalatt az idő alatt teljesen tisztába jövök vele, hogy jobb-e, ha eljön, vagy ha elmarad, akkor megérte! . . . Ha pedig tényleg eljön, .. . akkor . . . akkor . . . hát, akkor itt lesz!
De ebben a mondatban, ugy, ahogy a fiatalember lelkében megszületett, nyoma sem volt sem az unott közönynek, sem a mindegyből fakadó kesernyés egykedvüségnek, de viszont az önámitásnak, a vigasztalgatásnak sem. - A helyzetnek e nyugtalan, habozó lélekből fakadó latolgatása volt csupán az egész, még el nem torzulva a különös procedúrától, amelyeken a gondolat átmegy, ha kimondatik vagy leíratik.
Vissza