Előszó
Most egy kunyhóban lakom, mely a nagy puszta kellős közepén áll.
Szívesen lakom itt, oly tágas a látóhatár és teljes a csend. Senlkisem ismer, senkise jön hozzám, egészen egyedül vagyok.
Azt...
Tovább
Előszó
Most egy kunyhóban lakom, mely a nagy puszta kellős közepén áll.
Szívesen lakom itt, oly tágas a látóhatár és teljes a csend. Senlkisem ismer, senkise jön hozzám, egészen egyedül vagyok.
Azt teszem, ami jólesik. Nem unatkozom, napjaim telnek, múlnak. Mint felhők a hatalmas mennyboltozaton, úgy vonulnak el felettem az órák.
Megelégedett vagyok.
Néha ugyan még gondolok az erdei lányra. Még nem felejtettem el teljesen. Nem úgy van már ugyan, mint egykor régen, mikor nem láthattam egy útszéli szekfűt, vagy darabka kék eget anélkül, hogy él ne gondoltam volna: bár látná ő is, bár látná ezt a szekfűt, ezt a kék foltocskát. Nem így van már, igaz, - de néha mégis csak gondolok reá.
Élt egyszer...
Világ ékességének neveztem őt, Isten kedvencének.
Sok, sok becéző nevet adtam neki, de a legtalálóbbat hiába kerestem.
Áldott és boldog legyen az élete.
Volt egy nyara életemnek, amikor legszívesebben úgy öltöztem volna, mint a görögök, lobogó hajjal, hajamban rózsák, arany lant a kezemben. Ilyen volt az a nyár, amelyet ő ajándékozott nekem.
Áldott és boldog legyen az élete.
Vissza