Előszó
A MOKKXXX. Kongresszusán, Balatonlelle, 2005. szeptember 9-11.
Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Kolleginák és Kollegák!
Egy kongresszus megnyitása mindig ünnepélyes...
Tovább
Előszó
A MOKKXXX. Kongresszusán, Balatonlelle, 2005. szeptember 9-11.
Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Kolleginák és Kollegák!
Egy kongresszus megnyitása mindig ünnepélyes pillanat. Visszanézni együttlétekre, munkákra, sajnos szomorúságokra és veszteségekre is... De dignitása mellett örvendetes újra találkozni azokkal, akiket ismerünk és kedvelünk. Pláne, ha ez a találkozás immár a 30. alkalom.
Immár 30. alkalommal bizonyítjuk a szép Balaton-parton, hogy a magyar orvosírók-képzőművészek összetartanak, érdekli őket egymás munkája és örülnek, ha találkozhatnak azokkal, akiket immár jó ideje ismernek és szerretnek. Én magam minden évben kíváncsi is vagyok: mi született legutóbbi találkozásunk óta: szépírás, megragadó kép, méltóságteljes szobor? Szép hímzés, selyemfestés?
Harminc év nagy idő egy ember életében (bárcsak mi lennénk 30 évesek!). Azt mondják, történelmileg nézve semmi; de akik egy nehéz történelmi korszakot végigkínlódtak, azoknak lehet megrázó, kegyetlen és veszteséges. Szerencsére az idő legyűrte az emberi gonoszságot, a múlt évszázadban nem is egyszer! Az ország népe kiharcolt magának egy másik nehéz történelmet, amelyben most élünk; de a mi együttlétünk 30 éves történelme szerencsésebb: az alkotókedv nem szenvedett, változatlan az elkötelezettségünk a szép, a fontos, az előrevivő felkutatására. Töretlenül hisszük, hogy amivel foglalkozunk, nem fölösleges, nem pótcselekvés, mert hasznára lesz azoknak, akik a megoldásokat keresik az életben, akik valami többre vágynak, mint a pénz, a napi árak és a tülekedés. Hisszük, hogy valami fontosat előre viszünk: hitet adunk az embereknek, feloldjuk szorongásaikat, rámutatunk az élet mélységére, de szépségére is. És mi az, ami fontosabb ma ennél, amikor az emberek nagy részének törekvése kimerül abban, hogy a felszínen maradjon.
Vissza