A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
2010 végén elkezdtem levelezni egy gyakran szomorkodó lánnyal, és pár hét után meglepődve konstatáltam, hogy lénye versköltésre inspirál. Prózai és költői módon is igyekeztem vigasztalni, felrázni, mosolygóssá tenni és „tanítani". Ő az első női múzsám. Mélyen szántó érzései annyira megragadták lelkemet, hogy nem akartam szabadulni tőlük. Kapcsolatunk mégis csak virtuális maradt és időközben meg is szakadt. Az első fejezet verseiben a hozzá fűződő érzéseim, gondolataim, plátói fellobbanásaim és „történetünk" elnyugvása követhető nyomon.
A második és egyben legterjedelmesebb fejezet azokat a költeményeimet tartalmazza, amelyeket az antropozófia, a modern szellemi bölcsesség megismerése ihletett. Itt az érzékfeletti tudást és érzületet igyekszem költői módon is közvetíteni. Főként az önismeretet, a temperamentumok szerinti emberi megértést és a testet, lelket, szellemet átfogó életszemlélet fejlődését szeretném táplálni, amelyben valóságos helye van például az angyaloknak és a...
Tovább
Fülszöveg
2010 végén elkezdtem levelezni egy gyakran szomorkodó lánnyal, és pár hét után meglepődve konstatáltam, hogy lénye versköltésre inspirál. Prózai és költői módon is igyekeztem vigasztalni, felrázni, mosolygóssá tenni és „tanítani". Ő az első női múzsám. Mélyen szántó érzései annyira megragadták lelkemet, hogy nem akartam szabadulni tőlük. Kapcsolatunk mégis csak virtuális maradt és időközben meg is szakadt. Az első fejezet verseiben a hozzá fűződő érzéseim, gondolataim, plátói fellobbanásaim és „történetünk" elnyugvása követhető nyomon.
A második és egyben legterjedelmesebb fejezet azokat a költeményeimet tartalmazza, amelyeket az antropozófia, a modern szellemi bölcsesség megismerése ihletett. Itt az érzékfeletti tudást és érzületet igyekszem költői módon is közvetíteni. Főként az önismeretet, a temperamentumok szerinti emberi megértést és a testet, lelket, szellemet átfogó életszemlélet fejlődését szeretném táplálni, amelyben valóságos helye van például az angyaloknak és a tündéreknek, valamint a születés előtti és a halál utáni életnek is.
A harmadik fejezetbe első természetverseim kerültek, amelyek többnyire ritmusosak és életvidámságot sugároznak. Bízom benne, hogy olvasóimban is jókedvet és jó érzéseket fognak kelteni.
Nem vagyok híve sem a búskomor, mindenféle fájdalmakat ábrázoló poézisnek, sem annak a prózába hajló szabad verselésnek, amely ebben a túlságosan intellektuális korban nagymértékben elterjedt. A közel 240 vers tartalmával és költői eszközeivel emelni, erősíteni és - amennyire képességeim engedték - lassan-lassan „zenélni" is szerettem volna. Így valahogy:
Indul a vándor a dombra,
indul a sziklaoromra.
Lendül a lába, a karja,
lendül a botja suhanva...
Elindultam...
Vissza
Tartalom
Mit is tartok versnek én? (szerzői előszó helyett) 7
Tudatos szív (bevezető helyett) 8
I. DÚDOLOM A LELKEDET
Levél Múzsámhoz 10
A fejét lehajtó, álmodó tündérnek 10
Ábécéző versike 11
Az erővel ébredő tündér verse 11
Mért volnánk hát szomorúak? 12
Szállhatnánk is! 13
Életművész leszek! 13
Sok sikert! 14
Az élet szép! 14
Érezhetlek? 15
Képzellek és látok 16
Álmom lelke 16
Kékben táncoló álmodom 16
Számomra idilli 17
Mi vagy nekem? 17
Megtörni látszik a jég 17
Varázsolnék 18
Szíved dalát dúdolom 18
Megváltó szeretet 18
Feledd és ne feledd! 19
Lelked rétje 19
Verset írok Neked 19
Szerelem? 20
Lelkedet vágyom 20
Félek kérdezni 20
Madár szerenád 21
Múltra jövőt! 22
A katarzis 22
A pöffeszkedő múlt 22
Hagyjalak magadra? 23
El nem hagylak! 23
Út a boldogsághoz 24
Fagyasztott szerelem 25
Ismerek egy lányt 25
Anginak 27
Fényben élj! 27
Akarj is! 27
Megint írok 28
Egy rejtélyes lányról 28
Vigasz 29
Gondolatom: ölelésem 29
Hófehérke és a törpe 30
Segítenék 32
Sóhaj és mosoly 32
Kis biztatás! 33
A csalogány kiszabadítása 33
Vajon önzésben élhetjük sorsunkat? 34
Erős legyél, Angyalom! 35
Egy kis kívánság 35
Engesztelő vers 36
Találkozhatnánk 37
Szaturnika 37
Dúdolom a lelkedet 38
Szellemből segítek 39
Találkozásban az élet 40
Beszélgetésben az élet 41
Írom a verset 41
Boldog névnapot kívánok! 41
Álmom Veled 42
Véleményem ne szívd mélyre! 42
Ne búslakodj, szép Sziporka! 43
Ne legyél szomorú, szívem! 43
Ne legyél szomorú, lányka! 44
Azúrban 45
Lehetek beteged? 45
Ó, mélykék lelkű félénk lányka! 45
Lennél nekem? 46
Célod legyen! 47
Angelikának... 47
Ebből lesz? 48
Vágyódom 48
Emberi múzsámnak! 48
Hótól békés levél Anginak 48
Angyali vigasz 49
Nem mondhatom 49
Verstöredékeken 50
Mért 50
Verstöredékben 50
Ima Angelikáért! 50
Távoli szívem 51
Egynapos videós 53
Üres lelkem 53
II. ISMERD MEG ÖNMAGAD!
Kis útmutató a tanítani akaró versekhez 56
Csak a tények, jelenségek 56
A látó szív 56
Útjaink 57
Ismerd meg önmagad! Misztikus vagy extatikus vagy? 59
Ismerd meg önmagad! Megismerő vagy cselekvő vagy? 59
Ismerd meg önmagad! Melyikből mennyi vagy? 60
Élet és lélek 61
Az ember 61
Élet és tudat 61
Bölcsek köve 62
Gyermekélet, gyermektudat 62
Ismerd meg önmagad! Hol vagy? 63
Az emberlény 64
Értsd meg embertársad! Temperamentumában I. 64
Értsd meg embertársad! Temperamentumában II. 66
Értsd meg embertársad! Úton 67
Értsd meg embertársad! Késésben 68
Ismerd meg önmagad! Állatságodban 69
Az én I. 70
Az én II. 71
Test, lélek, szellem 72
Ismerd meg önmagad! Temperamentumok szerint 73
Ismerd meg önmagad! Evés közben 73
Habitusok 74
Három élet 74
Az emlékezés 75
Az ember halál utáni útja 76
Ember és növény 77
Tánc 78
Ki vagyok? 78
A természet 80
Emlékek sorsa 80
F-ÉN-Y 80
Fény és szín 81
Angyallá fejlődni 83
Próféta hazádban? 83
Fogadd el sorsodat! 83
A valós megismeréséhez 84
Képzet és kép 85
A kishitű léleknek 85
Angyali képek a lélekben 86
Mihály napja után 88
Ismerd meg önmagad! Benned a fényhozó 90
Az ember énje 91
Az ember leszállása és életének értelme 92
Évkörben 94
A szeretetről 94
A gyógyító szellem 94
Az örökzöld ember 95
A gondolat születése 95
A gondolat keletkezése 96
Az igaz, a szép és a jó 97
Én vagyok 97
Fehér és fekete 98
Megjavulhatsz 100
Megismerés 101
Csak pezsegjen a véred! 101
Tejet a gyerekeknek! 103
Ne féljetek a láztól! 103
Tej és méz 104
A halott nem is halott 104
A Világige sorsa bennem 105
Éld az évet! 105
Érző beszéd 108
Színes beszéd 108
Légy megbocsátó! 109
Az imáról 110
Az élet értelme 110
A szeretet három formája 111
Növény és ember 111
Halál és új születés között 112
Hitvallásom 114
Nap-Föld-tánc 114
Földre születés 114
Látszat és valóság 115
Ember és érző beszéd 116
Lemniszkáta 117
A hipotéziseknek ne higgy! 117
Elmúló és örök I. 118
Elmúló és örök II. 118
Utad 118
Szellemi értetlenség 119
A magyar nyilas 119
Szerelemről 119
Hazafiság, nacionalizmus és sovinizmus 120
Nyelvtant tanítóknak 120
Kezdettől 121
Jahve - Éva - Ave 123
Én vagyok az „Én vagyok" 125
Fejlődésed halálon túl 126
Ismerd meg magad! A négy temperamentum 128
Jahve - Evha - ahve 131
Lelkiismeret 131
Az én létrejötte és a nemek szétválasztása 132
Emberséged 133
Ismerd meg magad! Találd meg a temperamentumod! 133
Ismerd meg magad! Zene és temperamentum 133
Félelem és szégyen 134
Nemes harag 134
Pokol és menny 135
Anyagtestem, mi tart egyben? 137
Angyalok isteni sorsontó vizében 138
Rendezd a sorsodat! 139
Férfi és nő 139
Énem vérben 141
Lelkem és szellemem 141
Krisztusé lesz majd a testem 141
Két életet él a lelkem 142
Napban 142
Napban úszva 144
III. INDUL A VÁNDOR
Ködvers 146
Hurrá, köd van! 147
Csillagrét 147
Kél a nyári Nap I. 147
Kél a nyári Nap II. 148
Áll a szél és hull a hó 149
Olvad! 149
Tér - réT 149
Tavaszi vidító 150
Búzanász 150
Búzák szálán 150
Ébredés 150
Szenderülnék 151
Tünékeny tündérek 151
A Föld tudati élete 152
Tavaszi Föld 152
Tavaszi nász 153
Madárdal vonulás 153
Viharos rettenet 153
Vihar 154
Megyek, megyek 155
Esik eső, permeteg 156
Hová mentek, gyerekek? 156
Eső szitál, permeteg 157
Nap a nyárban tornyot épít 157
Dörgő idő, szeretlek én! 158
Élő réten 159
Rekken a nyári Nap 159
Dombos réten jár a vándor 159
Dongóhangtól zsongó dombon 160
Baktat a dombon a vándor 161
Bimbótündér 161
Rovar zsongja 162
Indul a vándor 163
Súgva zuhog a zápor 164
Hol is tart a szeretet? 165
Elalvás 165
Ázok 166
Játszik a szél 166
Kutya-vers I. 166
Hóból 168
Szúnyog 168
Fülletegben 169
Téltündértánc 169
Gellért Ferenc műveinek az Antikvarium.hu-n kapható vagy előjegyezhető listáját itt tekintheti meg: Gellért Ferenc könyvek, művek
Megvásárolható példányok
Nincs megvásárolható példány
A könyv összes megrendelhető példánya elfogyott. Ha kívánja, előjegyezheti a könyvet, és amint a könyv egy újabb példánya elérhető lesz, értesítjük.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.