Indiánt tolláról

Fülszöveg

Az indián és a madár viszonyát meghatározza, hogy más törzsi társadalmak tagjaihoz hasonlóan az indiánok is gyakran "rokonítják" magukat egyes állatokkal - s erre a szerepre különösen alkalmasak a szemkápráztató madarak, hiszen nemcsak gyönyörködtetnek, hanem repülnek is - megtestesítve az ember egyik ősi vágyát...
A tollmunkákat funkciójuk szerint két csoportba oszthatjuk: Az egyik a társadalmi, azaz korra, nemre, rangra, törzsi hovatartozásra utaló jelek rendszere, a másik az ideológiai, azaz mítosszal, mágiával, sámánok tevékenységével összefüggő jelek rendszere.
Néhány példa a funkciók sokrétűségére: a keretre szerelt meoko fejdíszt gyerekek viselhetik a jaboti, teknősbéka szertartáson, ez a kajapók névadó rítusa; kisebb, keret nélkül meokot férfiak viselik - többek között - a kukoricarítus során, de felvehetik nők is a xingu-vidéki jamarikuman szertartás során. (Egykor húszévenként, újabban sűrűbben szervezik ezt a rítust, amelynek során az asszonyok egyetlen napra átveszik az uralmat a faluban, kirekesztve a férfiakat a táncból, felöltve azok tolldíszeit.) A nagyméretű krokkrokti is változatos jelentéssel bír: gyermektelen asszonyok viselik; akik táncolva haladnak át a falu főterén - a diadém a Nap és a Hold sugarait jelképezi. Ilyenkor a barokkosan túldíszített táncosok fantasztikus madaraknak tűnnek. Egy másik adatközlő szerint férfiak is viselhetik, és a diadém nem a Napot, hanem magát a falut jelképezi... Függetlenül attól, hogy a fenti tolldíszek falvanként mást és mást közölnek, elsőrendű szerepük, hogy a korra és a nemre utalnak, viseljük törzsön belüli helyét is jelzik. A közép-razíliai Xinguvidéki jaulapiti törzsnél - más rituális kellékekkel együtt - a toll rangjelző szerepet tölt be: egy "ékszeregyüttes" jelzi viselőjéről, hogy rangos birkózó, aki kiemelkedő győzelmet aratott a rituális birkózásban. Az urubu-kaapor indiánok hírneves tollművészek: tucatnyi madár tollaiból, igen aprólékos munkával, mozaikszerűen raknak össze képzeletbeli madarakat. E tolldíszek összeállításához szükséges madarak elejtése kimerítő és gyakran veszélyes feladata a férfiaknak - a tolldíszek nagy tekintélyt kölcsönöznek viselőjüknek.
Egyes törzsek a madarak világára kivetítik saját társadalmukat: a főnökök madarai nagyobbak és erősebbek, mint a rang nélküliek madarai. A madártársadalom legfontosabb tagja a hárpia: a madarat a falu főterén, ketrecben tartja a törzs főnöke, és ő is eteti. ha a főnök meghal, a madárnak is el kell pusztulnia. A hárpia ugyanis a főnök hasonmása...
Az emberrel azonosított, "rokonított" madár természetes résztvevője a közösségi szertartásoknak. A madár (vagy tolla) kötődik sámánisztikus elképzeléseikhez is: a sámán gyakran azonosul egy madárral, a madár gyakran "segítőtársa". A guaraniknál a segítőszellem egy kolibri: az ő közvetítésével "vált üzenetet" a sámán a Nap-istenséggel; a jivaroknál a sámán égi utazásához egy madárszellem mágikus szárnyait veszi magára. A janomamik, ha idegen falvakat látogatnak meg, tollakból készült díszeket kötnek karjukra: elképzelésük szerint a tollak mágikus ereje megvédi őket a gonosz szellemektől...

Indiánt tolláról - amazóniai tollművészet -

"Vizuális ünnep", "tollmámor" - ilyen és hasonló elragadtatott kifejezéseket olvashatunk a tollművészetről. S ez nem véletlen, hiszen az indián tollművészek ugyancsak értenek ahhoz, hogy káprázatos "díszeket" alkossanak színpompás trópusi tollakból. Amazónia nemcsak a hatalmas őserdők, mérhetetlen folyamok világa - egyúttal tarka tollazatú madaraknak is otthona. Évezredeken át hajlékot adott, és részben ad manapság is az indián törzseknek, amelyek az erdőből kihasított ültetvényeiken mariokát, édesburgonyát és más gumós növényeket, valamint kukoricát és egy sor gyümölcsöt művelnek. A húsra azonban mindig szükség volt, nem véletlen, hogy a földművelés mellett mindig szerepet játszott a vadászat is, amelynek az íjon-nyílon kívül fontos eszköze volt a fúvócső. Az indiánok vadásznak tapírra, vaddisznóra, őzre, majmokra, különféle rágcsálókra és természetesen számtalan madárra. Ezeket azonban nem mindig húsukért ejtik el, hanem tollazatuk miatt.
A törzsi művészetben számos példa bizonyítja, hogy meghatározott anyagok miként befolyásolják műfajok, stílusok kialakulását. Ha az afrikai művészetről beszélünk, elsősorban fából faragott maszkok és szobrok jutnak eszünkbe, az ősi perui népek művészetében pedig az agyag uralmára gondolunk. Az amazóniai indián viszont a tollat tekinti a művészi kifejezés elsőrendű alapanyagának.
A romantikus regények és a belőlük sarjadt vadnyugati filmek által kialakított indiánkép középpontjában a nagy tollkoronát viselő (lovon száguldó, tomahaw-kal hadonászó, skalpoló stb.) alak áll. Függetlenül attól, hogy az egész kép hamis, és ráadásul nem Észak-Amerika tekinthető a tollművészet jellemző vidékének, sokkal inkább a dél-amerikai Amazónia (ide értve Brazílián kívül északi szomszédainak őserdőkkel borított vidékeit is), a világ egyik leggazdagabb madárvilágával.
A hatalmas tollkoronát az indiánok rítusaik során viselik, de a fejükön kívül minden testrészükre jut megfelelő "dísz": Ribeiro szerint a brazíliai indiánok - fejkoronától bokadíszig - harminchat tollékszerfélét viselnek. Ezért is beszélnek "vizuális ünnepről" a tollművészet kapcsán - bár az esztétikain kívül egy sor más funkciója is van.
Egy neves kutató, Sonia Dorta szerint a tollművészet az expresszív kultúra egyik alapvető megnyilvánulása: egyesíti magában a rendkívül szép természetes nyersanyagot, a tökéletes uralmat a technikai eljárások felett, és az igen fejlett esztétikai érzéket. A tollmunkák alapanyaga csaknem azonos minden törzsnél, mégis mindegyikük kialakított egy saját stílust, amelyet anyagok komponálása, technikai eljárások, színek egymás mellé helyezése, formai változatok határoznak meg. A meghatározó minőség a szín: csak néhány példa: az apalai indián harminchárom színárnyalatot használ, az urubukaapor törzs huszonnyolcat, a kajapó tizennyolcat. S ezt többnyire ugyanazokból a madarakból "nyerik": Schoepf vizsgálatai alapján tudjuk, hogy a kajpók tizenkét, az apalaik tizennyolc madár tollait használják fel. A leggyakrabban a papagájfélék, a tukán, a hokkó, a kócsag stb., valamint a "repülő drágaköveknek" nevezett kolibrik tollait dolgozzák fel. A színeknek különböző jelentése van az egyes törzseknél: a sárga az egyik törzsnél a Napot jelképezi, másiknál az ember győzelmét a halál felett. Azonban funkció szerint is igen eltérőek a tollmunkák: több indián törzsnél az élet csaknem minden eseményéhez tartoznak rítusok, s ezek apavető "kellékei" a "tolldíszek", akár névadásról, avatásról, házasságkötésről vagy halotti szertartásról van szó. Ez arra utal, hogy a különböző formájú és színű tollmunkák elsősorban nem "díszek", hanem jelzik viselőjük korát, nemét, társadalmon belül elfoglalt helyét, ugyanakkor pedig sámánok fontos mitikus-mágikus eszközei is lehetnek. Vissza