Inbox

Fülszöveg

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Dédi megszólal. Pontosan huszonöt éve szólalt meg utoljára, amikor a család egyik fele sírt, hogy itt a vége, a másik fele meg örömében kurjongatott, hogy itt a vége, és túlharsogták szegény Dédit, aki csak annyit akart mondani, hogy nincs itt a vége semminek se, de nem hallotta senki, csak én.
- Hány éves vagy, Lacika? - kérdezte a Dédi.
- Harminckettő - mondtam.
- Nahát - mondta a Dédi. - Amikor utoljára láttalak, még kisiskolás voltál. Nem akartam ellentmondani neki, hogy huszonöt éven át szinte mindennap látott, mindig beköszöntem hozzá, de ő csak ült a fotelben, a semmibe meredő tekintettel. -És jó világ van most? - kérdezte a Dédi.
- Hát nem az igazi - mondtam. - De lehetne rosszabb is.
- A kommunisták? - kérdezte halkan.
- Nem.
- Akkor visszajött a király?
-Az se. Demokrácia van. Választások.
- Vagy úgy - mondta a Dédi. - Mint a Horthy alatt.
Amikor tavaly nyáron egy balatoni írótáborban elolvastam Soltész Béla egyik... Tovább

Fülszöveg

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Dédi megszólal. Pontosan huszonöt éve szólalt meg utoljára, amikor a család egyik fele sírt, hogy itt a vége, a másik fele meg örömében kurjongatott, hogy itt a vége, és túlharsogták szegény Dédit, aki csak annyit akart mondani, hogy nincs itt a vége semminek se, de nem hallotta senki, csak én.
- Hány éves vagy, Lacika? - kérdezte a Dédi.
- Harminckettő - mondtam.
- Nahát - mondta a Dédi. - Amikor utoljára láttalak, még kisiskolás voltál. Nem akartam ellentmondani neki, hogy huszonöt éven át szinte mindennap látott, mindig beköszöntem hozzá, de ő csak ült a fotelben, a semmibe meredő tekintettel. -És jó világ van most? - kérdezte a Dédi.
- Hát nem az igazi - mondtam. - De lehetne rosszabb is.
- A kommunisták? - kérdezte halkan.
- Nem.
- Akkor visszajött a király?
-Az se. Demokrácia van. Választások.
- Vagy úgy - mondta a Dédi. - Mint a Horthy alatt.
Amikor tavaly nyáron egy balatoni írótáborban elolvastam Soltész Béla egyik novelláját, akkor kis híján elejtettem a söröskorsót. Egyfelől a röhögéstől, másfelől a döbbenettől. Merthogy kicsordult a könnyem, úgy nevettem. És közben meg voltam döbbenve, hogyan tudok ilyen jóízűen mulatni a világ elmúlásán. Merthogy Soltész valóban a sűrítés művésze, tárcányi betűben meg tudja írni a teljes pusztulást (legyen az egy apró nemzethalál vagy akár egy személyes apokalipszis), de úgy, hogy visítva-sírva nyerítesz, ha elolvasod. Örkényi mutatvány. Én tavaly nyár óta várom ezt a novelláskönyvet. Egyfelől, mert a karótnyelt magyar irodalomnak (tisztelet a kivételnek) olyan szüksége van a fejlett humorérzékkel bíró fiatal írókra, mint hónapos aszály után földnek az esőre. Másfelől pedig (ha szerkesztői szimatom nem csal), Soltész Béla a következő évtizedek egyik meghatározó magyar prózistája lesz. Legyen igazam.
Cserna-Szabó András Vissza