Fülszöveg
Mányoki a köztudatban ma is elsősorban úgy él, mint II. Rákóczi Ferenc udvari festője. Ugyanakkor kevésbé ismert, hogy pályájának jellemzői és művészi kötődései folytán életműve csaknem teljes egészében a kortárs német udvari portréfestés körébe tartozik.
Annak ellenére, hogy a festő művei 1957-ben szerepeltek utoljára önálló tárlaton, szándékunk nem az volt, hogy teljes keresztmetszetet adjunk tevékenységéről. Arra törekedtünk, hogy legreprezentatívabb munkáinak válogatásában a látogató jellemző képet kapjon erről a sok helyszínhez kötődő életműről, s hogy Mányokit mint a jelentősebb európai művészeti központokban működő udvari festőt mutassuk be. Ennek során nemcsak magukat a műveket, s általuk e gazdag életpálya szereplőit idézzük meg, de a helyszíneket is, a barokk-kori Drezdát, Varsót, Berlint, Lipcsét, Bécset, lehetőség szerint az udvari élet egy-egy eseményét is bemutatva. A 90 kiállított festmény, metszet, falikárpit, érem és levéltári dokumentum együttese ezt a célt...
Tovább
Fülszöveg
Mányoki a köztudatban ma is elsősorban úgy él, mint II. Rákóczi Ferenc udvari festője. Ugyanakkor kevésbé ismert, hogy pályájának jellemzői és művészi kötődései folytán életműve csaknem teljes egészében a kortárs német udvari portréfestés körébe tartozik.
Annak ellenére, hogy a festő művei 1957-ben szerepeltek utoljára önálló tárlaton, szándékunk nem az volt, hogy teljes keresztmetszetet adjunk tevékenységéről. Arra törekedtünk, hogy legreprezentatívabb munkáinak válogatásában a látogató jellemző képet kapjon erről a sok helyszínhez kötődő életműről, s hogy Mányokit mint a jelentősebb európai művészeti központokban működő udvari festőt mutassuk be. Ennek során nemcsak magukat a műveket, s általuk e gazdag életpálya szereplőit idézzük meg, de a helyszíneket is, a barokk-kori Drezdát, Varsót, Berlint, Lipcsét, Bécset, lehetőség szerint az udvari élet egy-egy eseményét is bemutatva. A 90 kiállított festmény, metszet, falikárpit, érem és levéltári dokumentum együttese ezt a célt szolgálja, köztük Mányoki 49 olyan festményével, amelynek legtöbbjét a magyar múzeumlátogató ez alkalommal láthatja először.
Az életpálya jellegéből adódóan a művek túlnyomó része ma is külföldi gyűjteményekben van, a kiállítás ennek megfelelően elsősorban külföldi múzeumok anyagára támaszkodik. Legfontosabb partnerünk a drezdai Gemädegalerie Alte Meister, emellett további hét német, három lengyel és egy múzeum, illetve könyvtár kölcsönözte kiállításunkra műveit, míg a hazai múzeumok és gyűjtemények (Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Országos Levéltár, Magyar Tudományos Akadémia, Országos Széchényi Könyvtár, Ráday Könyvtár és Gyűjtemény, debreceni Déri Múzeum, szombathelyi Smidt Múzeum, miskolci Városi Galéria) egy része a kiállítás másik fontos aktualitásához, a Rákóczi szabadságharc kezdetének 300. évfordulójához kapcsolódó anyaggal tette teljesebbé Mányoki pályájának ezt az időszakát.
Vissza