IME 2003. október

Előszó

Lapunk a kezdetektől fogva felvállalja az egészségügy legégetőbb problémáinak tárgyalását. Így indítjuk el - nem föladva a többi, igen fontos témánkat - legújabb, egészség-gazdaságtani rovatunkat, teret adva a forrásallokációs döntéseket megalapozó gazdasági, gazdaságossági kérdéseknek. E témán belül kiemelt szerepet szánunk a gyógyszeres kezeléssel összefüggő vizsgálatoknak. Az indításnak - és ez utóbbi témának - különös aktualitást ad az az örökzöld, és napjainkig legtöbbször kudarcba fulladt kormányzati szándék, amely a gyógyszerkassza kiadásainak kordában tartását célozza. Ennek legújabb eszköze, csodafegyvere az OEP gyógyszertámogatásait szabályozó, többször elhalasztott bevezetésű rendelet, amely volumenkorlátokat szándékozik beépíteni a gyógyszerforgalmazás állandóan növekvő mennyiségével szemben. „Kórházi" emberként évek óta irigységgel vegyes csodálattal figyelem a gyógyszertámogatások volumenének szárnyalását, különösen, ha összevetjük a fekvőbeteg ellátás kiadásainak növekedésével: míg az előbbi nominális értéken 565%-ot, az utóbbi ennek alig több mint 70%-át, mindössze 414%-os növekedést tudhat magának az 1993 óta eltelt 11 esztendőben. Ha a gyógyszertámogatások növekedési ütemét a fekvőbeteg ellátás kiadásainak bázisára vetítjük, 2003-ban 70 milliárddal, a tervezett összeg egynegyedével kellene többet költenünk a fekvőbeteg ellátásra. Amennyiben számításba vesszük a direkt lakossági terhek növekedését a gyógyszerkiadások terén, - amely egyre nagyobb szeletet jelent a nemzeti egészségszámla kiadásaiban, - az aránytalanság még inkább kirívó. Mi lehet mindezeknek az oka? Rögtön adódnak a válaszok: egyfelől innovatív, jobb hatásmechanizmusú, farmakokinetikájú gyógyszerek piacra kerülése, amelyek természetesen többe kerülnek. Nagyobb elmaradást kell behoznunk e téren a fejlett államokhoz képest. Másrészről azonban elmondhatjuk: a gyógyszeripari szektornak jobb az érdekérvényesítése, ügyesebben terjeszkedik a piacon, nagyobb (és működő) a tőke ebben a szegmensben, mint a felhalmozási és működési költségek finanszírozásának dupla szorításában vergődő fekvőbeteg ellátásnak. Kérdés persze, ez utóbbi vajon nem ért-e el az előzőhöz képest hasonlóan jelentős hatékonyság-növekedést az elmúlt években (ápolási idők csökkenése, számos új terápiás lehetőség bevezetése), hiszen az átpolitizált, és a mindenkori kormánynak jelentős támadási felületet képező fekvőbeteg ellátásról jellemzően csak a negatív hangok jutnak a média felszíneire. A gyógyszeripar azonban belső hajtóerői mentén is érzi az aránytalanság miatti változás, változtatás szükségességét - elsősorban hosszú távú érdekei miatt. Erre utal a gyógyszergyárak égisze alatt, az egyes terápiás utak egészség-gazdaságtani vizsgálatára kialakított műhelyek megjelenése. Nyilvánvaló prioritásuk - a hagyományos, az orvosi szakma felé nyújtott hatásossági információkon túl - saját termékeik másokkal szembeni költséghatékonyságának bemutatása. Ezzel az evidenciákon alapuló klinikai döntéshozatal alapjaihoz tehetnek hozzá értékes elemeket mind a klinikusok, mind a menedzsmentek számára. Nagy kérdés persze, hogy mindez mennyiben járulhat hozzá a gyógyszerkiadások féken tartásához. Ezen tanulmányok nyilvánossága, a megjelenő elemzések vitája hozzásegítheti olvasóinkat az e témakörben megjelenő cikkek validitásának elbírálásához. Várjuk tehát hozzászólásaikat! Vissza