Imádság

Előszó

Elmúlt a 2000. év karácsonya is, közeledünk a 2001.-hez. Földi űrhajónk átsuhan a láthatatlan határon - immár a 3. évezred felé. Karácsony, amelyet, Szeretett Istenem, sok-sok évszázada a Te emberi születésed emléknapjának tekintünk. Úgy tekintünk erre a napra, mint a fény varázslatos növekedésének az ünnepére.
A szégyen pírja mégis megjelenik az arcunkon. A tompult süketség és vakság miatt röstelkedünk, kérjük bocsánatodat, Istenünk. Pedig Te tiszta szóval, bölcs példákkal, késnél is élesebb válaszaiddal tanítottad a mindenség univerzumában élőt, s gyógyító szolgálatod közben tártad elénk a szeretet végtelen éltető erőit, tudatosan vállalt haláloddal mutattad meg az ember feletti káprázatos hatalmad. Nagyszerű tanítványodnak, Jánosnak igaza lett: többségében nem ismertük még fel és nem fogadtuk még be azokat a szellemi világosságokat, amelyet Te meghirdettél és megéltél. Kéréseidet, intelmeidet nem vettük kellőképpen figyelembe. Imádandó bálvánnyá alakítottuk át személyed és tetteid. Szavaidat szabtuk-varrtuk, nevedre hivatkozva fegyvereket és irtóháborúkat áldottunk meg. Nézetük miatt sok testvérünket máglyán égettettünk el, vagy gyilkoltunk meg félelmetes eszközökkel.
Mégis sokasodnak, kik valóban éhezik és szomjúzzák az igazságot, kik fenyegetések között is dacolva keresik életműved mélyebb értelmét, hiszik az Isten tökéletes szeretetét, meghallják mindenkihez-szóló, hívó szavaidat, kik most már az igazság szeretetétől áhítatva újra rábukkannak a szellem igazságára. Vissza