Imádkozzunk együtt

Fülszöveg

Titokzatos vágy tör elő az emberi lélek mélységéből, megfoghatatlan határidők ritmusába szorítva, sokan szomjaznak valami fontosra: belső életre. Nincs más, ami jobban elősegítené az élő Istennel való közösségei, mint az elmélkedő közös imádság, annak is a legszebb része, a soha véget nem érő éneklés, amely szívünk csöndjében folytatódik még akkor is, ha újra egyedül vagyunk. Amikor a közös imában Isten misztériuma jelenvalóvá lesz a jelképek egyszerű szépsége által, és nem rejti el túl sok szó, akkor a közös imádság kizárva az unalom és az egyhangúság szürkeségét, az ég örömére ébreszt minket itt a földön. Sok keresztény számára az elmúlt évszázadok során néhány folytonosan Ismételt szó vezetett az elmélkedéshez. Amikor ezeket a szavakat énekeljük, akkor talán még jobban hatnak személyiségünkre, alászállva szivünk mélyébe.
Ahhoz, hogy mindenkit befogadó közös imádságot tartsunk, néhány fiatal is elég, és a szív máris kitárul a Krisztussal való találkozásban. És ha ezen túl ezek a fiatalok legalább hetente egyszer csatlakoznának a helyi közösség imádságába, a vasárnap délelőtti istentiszteletekhez, amelyeken a kisgyerekektől az idősekig minden nemzedék részt vesz, akkor Krisztus közösségének egyetemessége egészen egyértelműen kifejeződne. Az ima derűs erő, ami megdolgozza és átalakítja az embert, megváltoztatja szivünket és nem hagyja, hogy becsukjuk szemünket, a gonosz, a háború és az ártatlanok szenvedése láttán. Ebből nyerünk erőt a küzdelemhez, hogy megváltoztassuk az emberi viszonyokat, és lakhatóbbá tegyük a földet. Mindazok, akik Krisztus nyomdokain járnak, míg Isten jelenlétében időznek, embertársaikhoz is közel maradnak. Nem választják el egymástól az imádságot és a cselekvést. Vissza