Ráhel ruhái

Fülszöveg

Ilse Aichinger 1921-ben született ikertestvérével, Helgával Bécsben. A háború után orvosi egyetemre jár, de tanulmányait 1947-ben félbeszakítja, hogy megírja a bécsi osztrák zsidó „keverék" gyerekek háború alatti sorsáról szóló, önéletrajzi ihletésű regényét. Az S. Fischer Verlag szerkesztőségében dolgozik Bécsben és Frankfurt am Mainban, majd az ulmi népfőiskolán tanít. Tagja lesz a Gruppé 47 írócsoportnak, és 1953-ban feleségül megy a csoport egyik tagjához, a költő és hangjátékíró Günter Eichhoz. Kezdetben Felső-Bajorországban, majd 1963-tól a Salzburg melletti Großgmainban élnek. Günter Eich 1972-ben meghal. Az írónő 1984-ben, édesanyja halála után a Fischer Kiadó hívására Frankfurtba költözik, majd 1988-ban visszatér Bécsbe. Azóta is ott él.
Korai regénye után jobbára elbeszéléseket írt, de jelentősek hangjátékai, dialógusai és versei is. Számos irodalmi díjat tudhat magáénak. Hazájában az osztrák irodalom nagyasszonyaként tisztelik.
Kötetünk az írónő prózájából nyújt válogatást. Időrendben előre haladva egyre kísérletezőbb, szokatlanabb és költőibb ez a próza, szárnyaló fantáziával és lírai szürrealizmussal teremt új világokat. A fenyegetett értékeket felkaroló, szeretettel és szavakkal körülölelt hallgatással teli írásoknak sokszor nemcsak anyaga, hanem tárgya is a nyelv. Ebben Aichinger az osztrák hagyományok követője, világ- és nyelvszemlélete kapcsán méltán állítható Ingeborg Bachmann mellé.
„És ha nem mesélném el többé senkinek a kensingtoni ószeresek történetét? Ráhel ruháiét sem, ott a beépített szekrényekben, amelyek nem is beépített szekrények voltak, hanem az utca túloldalára vezető vészkijáratok, vagy inkább vészlejáratok, bár szerintem senki sem tudott ott már átvészelni? Nem csak Ráhel ruhái miatt nem. És ha egyáltalán semmit sem mesélnék, ha kérdésekre is csak végső esetben és csak látszólag válaszolnék? Nem tudja, miért nem vitte magával Ráhel a ruháit, amikor elköltözött?" (Ráhel ruhái) Vissza