Ilona

Előszó

Részlet a könyvből:
... A ki pedig az alább leírt történetben kételkedik, megmondom, mi módon szerezzen bizonyságot. Nehéz a módja és fáradságos, - de gyönyörű szép is az út, a mely oda vezet. Elvezet pedig ez az út által a termékeny Muraközön, túl a határon, mindég nyugat felé. Ma már vonat robog a sziklabércek között és a száguldó vasúti kocsiból egy-egy pillanatra tűnik csak fel egy új vidék képe. Elrobog a vonat a kék wörthi tó partjainál és azután eltűnik abban a szűk völgyben, a melyen át a Dráva hullámai folynak. Mindég szűkebb és szűkebb lesz a völgy, mindég magasabbak a hegyek, mindég keskenyebb a Dráva. Végre már a keskeny ér is elmarad. Akkor ott vagyunk a regényes Tyrol tartomány déli határán, a nagy bércek alatt, melyeken túl már az olasz föld kezdődik. Ott ki kell szállnunk. És most, a ki az utat meg is akarja tenni, vegyen szeges csizmát lábára és erősítse meg a szivét, - azután menjen Isten nevével déli irányban. Jó darabig a pompás kocsiúton fog menni, a mely Tyrol legdélibb városába vezet - Cortinába. És a ki ez utat megtette, az nem bánja meg soha. Ezerötszáz méter magasságban kanyarodik a sziklaút. Jobbról, balról pedig az óriási dolomit hegyek hófödte csúcsai emelkednek. Fű, növény, még moha sem terem a sziklafalakon. Csak kövek, különféle szinű óriási kövek tornyosúlnak egymás felett, - szeszélyes alakokban, - folytonos változatosságban. Alant szürkék a sziklák, azután mennél feljebb nézzük őket, a szürkeség átmegy a rózsaszínbe. A nap sugarai rátűznek a sziklafalra és a kőzet ott nem rózsaszínű többé, hanem lángoló, mintha tűz hömpölyögne le a magasból. Vissza