Nyugat 1932. november 16.

Előszó

Részlet a kötetből:

KONFERENCIÁK
Móricz Zsigmond megnyitó beszéde a Nyugat-Barátok Köre Irodalmi Szalonjának 1932 nov. 14-iki ülésén

Harmadízben nyitjuk meg a Nyugat táborának ezt a délutáni előadássorozatát. Olvasóink és barátaink már két télen át szívesen és sűrűn jártak el ebbe az irodalmi szalonba, ahol a mai idők tendenciájától annyira eltérően tiszta és nemes irodalmi szellem uralkodott, a legmagasabb szépirodalmi n szórakozás, amely szinte beleringatta az embereket valami boldog és önfeledt hangulatba.
Nagy Endrének kell köszönetet mondanunk, hogy ezt a társaslétet annyi önfeláldozó szeretettel vezeti. Nagy Endrének a közönség valóban nem mondhat elég köszöntést, mert többet kap tőle, mint szórakozást: valami egészen különös felszabadítást jelent ez a munka. Étheri könnyűség volt itt mindig, szinte új fizikai vonzások körzetébe került a hallgató, ahol megváltoztak a súlyviszonyok. Ha a vízbe merülő test annyit veszít súlyából, amennyi az általa kiszorított víz súlya, akkor itt azt mondhattuk, hogy mindenki annyival lett gondtalanabbá, amennyit ebben a légkörben magába szívott.
Ebben az évben azonban bizonyos fokig, bizonyos napokon és bizonyos témák tárgyalásánál új színt kapnak ezek a délutánok.
S engedjék meg, hogy én, aki ennek az új programmnak előterjesztője vagyok, bejelentsem a felelősségvállalást érte.
Itt állunk mindnyájan, mintha egy sorsdöntő határállomáson volnánk. Tele van minden szív félelemmel, panasszal és kérdéssel. Vissza