Színjátszók könyve

Előszó

A szándék, amely végül is létrehozta ezt a könyvet, s a cél, amelyet magunk elé tűztünk: szerény anyagi lehetőségeinkhez mérten ezzel a válogatással mindazon lelkes (falusi és városi) színjátszók segítségére legyünk, akik komolyan veszik közművelődési életünknek ezt a pászmáját; akik komolyan veszik Thália szolgálatát, ennen szép és nemes hobbijukat - s végre igényes, színvonalas, egyszóval: szépirodalommal akarják a közízlést (közönségük és közösségük ízlését) pallérozni, igényét fejleszteni.
„Végre" - írtam, hiszen a nemes szándékkal, a színpad iránti szeretettel, a köz szolgálatával részükről eleddig sem volt baj, mindig is tettre serkentette őket az önkifejezésnek eme sajátos lehetősége - 1989 decembere előtt is. A baj - a köznyomor - az volt, hogy nem nagyon (a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől pedig egyáltalán nem) nyílt lehetőségünk arra, hogy valós értékeket, igényes, üzenethordozó irodalmat vigyenek színpadra, még a legfélreesőbb, a hatalom látómezejéből némileg kieső vidékeken, falvakban sem. Az „aranykorszak" tudatot, lelket megnyomorító, ízlést kificamító, az igényeset csírájában eltaposó „lelkes és harcos" idejében csak „megénekelni" lehetett, egyre bódultabb zsolozsmázásokkal - s csak a „dicsőt" lehetett és szabadott magasztalni. A „dicső" vezért és a „dicső" kort; lelkesen, osztályharcosan, előremutatóan stb.
Az értékrend tudatos; és következetes, agresszív devalválódásának ideje volt ez, a „megéneklések" kegyetlen évei. Vissza