Árnyékrajzok (dedikált példány)

Fülszöveg

"Ha ahhoz értő ember a falon leveszi árnyékodat... - írja Kazinczy egyik levelében, s a félmondat máris elárulja, hogyan készül az árnyékrajz.
Nem kell hozzá vászon, festék, ecset - és idő. Szén és színes kréták sem kellenek. Fadúc sem, rézlap sem.
A fekete árnyék kell. És az a néhány pillanat, amíg a fekete papírból az olló kivágja modellünk árnyékát. És mégsem pillanatfelvétel. Nem azt rögzíti, amit a következő pillanat már leronthat - a múlékonyságot. Minden árnyékrajz olyasmit mond el, amit évek, évtizedek formáltak egy emberből. Az örökséget, az alkatot, a jellemet sejteti. Igaz, csak a körvonalait - de mégis az állandót. Az árnyékrajz paradoxonja: a pillanatban a megmaradó" - magyarázza, jellemzi Illés Endre új könyvének műfaját.
Az árnyékrajz sikerének feltétele a jó szem, mely egy pillantás alatt képes az impresszió lényegét meglátni, gyors kéz, mely a hamar tovatűnő látványt egyetlen mozdulattal tudja rögzíteni; ugyanez jellemző a műfaj irodalmi megfelelőjére is. Illés Endre "árnyékrajzai" e műforma legrangosabb darabjai közé tartoznak irodalmunkban, biztos ízlés, nagy műveltség, lényegre tapintó kritikai érzék, elegáns, a poént szinte észrevétlenül előkészítő stílus a meghatározó tulajdonságaik. Írókról, művekről, irodalmi jelenségekről, színészekről adott pillanatfelvételei kitűnő olvasmányok, úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy szinte regényként lehet olvasni őket.
A probléma és stílus rokonsága okán egészítik ki az árnyékrajzok ciklusát az író vitacikkei és kritikái; e két fejezetben jó néhány olyan névvel találkozunk, amely kiesett irodalmi köztudatunkból. Illés kitűnő kritikus, csak a műre koncentrál, de úgy kitágítva a mű világát, hogy sikerül felelevenítenie azt az irodalmi környezetet, melyben létrejött, a teljesítményt tehát mégsem csak önmagában, hanem a korral való kapcsolatában veszi szemügyre.
"A két háború között, egy Váci utcai antikvárium pincéjében bukkantam rá a mulatságos Goethe-könyvre (Die Frauen im Goethe), és ma is becsben tartott könyvem. Ösztönzött, megkísértett, szinte rábeszélt a műfajra: az árnyékrajzokra.
Nem. Nem a fekete papírból kivágott sziluettekre.
Egy szerényebb változatra. Itt szavakkal helyettesíthetem az ollót, és mondatokkal rajzolok körül egy embert, egy élményt, egy tehetséget, egy művet, azaz csak a határait. Nem a testét, csak az árnyékát.
És mert az árnyékrajz mindig egyszínű, hadd írjam körül ezeket az írásokat két idegen szóval: monokróm esszék. Azaz egyszerű, egynemű rajzok." Vissza