Illár Erzsébet

Előszó

Részlet:
ILLÁR ERZSÉBET keramikusként a kisplasztika mestere, rendkívül ötletesen rakja fel alakjait, állítja össze kompozícióit, fejleszti életképpé kis mintáit. Mozgást, cselekményt hitelesen ábrázol, holott a képzőművészetről századunk modern elméletírói kimondták a végítéletet, a festőtől, a grafikustól, a szobrásztól mindössze állókép kapható, sóbálvánnyá váló ember, pillanatfelvétellé merevedő helyzet. Illár Erzsébet azért is a klasszikusok tanítványa, mert bebizonyítja, hogy a csecsemőjét karjában ringató kismama, a tanítványaival együtt éneklő tanító néni, a korzón sétáló napernyős úrnő a forró kemencében való kiégetés után mintha tovább folytatná ténykedését, zavartalanul végezné teendőit. Mert már megfogalmazták a régiek is (Plinius, Vasari, Goethe és más tollforgatók), hogy a jó mű összegez, egyazon motívumba sűríti mindazt, ami volt, van, lesz. Illár Erzsébet ezt stílusának közvetlenségével éri el, működése derűt áraszt, a megnyugtató harmónia, a kellemes közérzet képzetét kelti. A természetesség légköre veszi körül valahány kerámiáját, meghitt kapcsolatot teremt művészete és publikuma között. Szinte magától értetődőnek hat minden figurája, olyik üldögél, másik szemlélődik, két kamasz komolykodik, a menyecske pipiskedik, Miska Bácsi pipázik, a juhászbojtár csodálkozik, az énekesnő áriázik, a nagyi mesél unokájának, a nagypapi bóbiskol. Az egész társaság úgy viselkedik mint az életben, de gesztusaiban, létformájában még sincs semmi, ami véletlenszerű lenne. Ahogyan a Művésznő kedves teremtményei felvonulnak, erre-arra vállalkoznak, az köznapi jelenség, ám a művészetben a tipikus mozzanatoknak is van önálló jelentése.
Hogy érvényessé váljék egy-egy taglejtés, többek csoportosulása, a gyakori szituáció művészi átírása, ahhoz el kell rendezni a nyersanyagot, az emléket, a látványt, a kitalációt, és erre van szükség a figurális kerámiák megalkotásakor is. Illár Erzsébet példás következetességgel oldja meg a mű megszerkesztésének a feladatát, áttekinthetővé fejleszti a választott motívumot, a puszta rátekintésre is érthetővé teszi alakjainak a beállítását, tiszta nézetekre dolgozza ki egy és többfigurás ópuszait. Célravezető eszközei vannak arra, hogy a tematikus elevenséget a formai tömörség ne csorbítsa, hiszen a részletek, a plasztikai elemek-felületek mustrájában tulajdonképpen mindenütt jelen van a stilizálás szándéka, az össztermés viszont emellett, vagy ennek ellenére a fesztelen kedélyesség, pajkos díszítményesség révén lett oly népszerű.
Illár Erzsébet nyíltan vállalja a bizodalom, az öröm, a vidámság szolgálatát. Nem hisz a művészet korszerűségének ama feltételében, miszerint a művésznek egyoldalúan keservekből, rejtélyekből, képtelenségekből kellene felépítenie eszmerendszerét. Azért munkálkodik, hogy továbbra is éljen a remény, a hit, s hogy mindennapi kenyér mellé jusson valami a zavartalan szépség áldásaiból is.
Pogány Ö. Gábor Vissza