A látogató

Előszó

Részlet a kötetből:

A látogató

Igy kezdődött Talleyrandnak, Benevent hercegének levele M. márkinéhoz: Párizs, 18... nov. 30.
...De profundis! A nátha és a köd s a fullasztóan téli Párizs, a fecsegések és ostobaságok poklából kiáltok Önhöz. Újra évek után. S újra abból a feneketlen egyedüllétből, amit ön ismer bennem a legjobban. Ugyanezt - én is tudom - saját részéről is ismeri magáról. Igen, mi mind a ketten tudjuk, hogy a test, az érdek, s úgy is lehet, hogy valami meghatározhatatlan vonzódás, amit szellemi renyheségből egyéb híjján rokonszenvnek szoktunk hívni, néha mily forrón kapcsol egymáshoz két embert, de a szív mélyén ekkor is mindig marad valami közölhetetlen magány. Vajon hogyan kezdjem, amit ebből a magányból kiáltok? Nos, talán azzal, amivel valóban kezdődött, amikor tegnap késő éjszaka hazajöttem. A... hercegnő szalonjából. Egész estémet ott töltöttem egy csomó valóban fiatal hölgy között, körülvéve mezítelen vállaik halvány húskoszorújától; kívántam és lenéztem őket s imádtam okosságomat butaságuk tükrében. Arról beszélgettünk... de nem ezzel a levéllel nem keringő politikai pletykákról akarom tájékoztatni, amik úgysem érdeklik, hanem ami utánuk következett, az engem itthon ért látogatásról, amelyet teljesen joggal lehet rendkívülinek neveznem. Megírhatom-e olyan őszinteséggel, mint amilyen valósággal meg is történt? Vissza