III. Országos Rajzbiennálé

Előszó

Részlet a könyvből:

Abban a pillanatban, amikor a ceruza hegye odaér a papírhoz, valami jóvátehetetlen történik. Nem feltétlenül bűn, de mindenesetre olyan esemény, amely nem maradhat következmények nélkül. Következmény már az is, ha a papírt megsemmisítjük, vagy egyszerűen „úgy hagyjuk", de ez a megállapítás túl triviális. Kitüntetett, áhítatos pillanatra gondolunk, amikor a művészi rajzról és keletkezése első pillanatáról beszélünk. Amikor a ceruza a legelső, egyelőre parányi grafikai jelet okozza a papírnak, máris okává válik egy egész folyamatnak: visszavonhatatlanul tovább kell folytatni, egészen addig a pillanatig, amíg az alkotás be nem fejeződik, amíg a rajz el nem készül.
Amikor a ceruza az első nyomot hagyja a papíron, két különböző világ találkozik egymással. A fekete a fehérrel, a pont a síkkal, az aktív a passzívval. A grafithegy sebesülést okoz a papírnak, erőszakot tesz rajta, jóvátenni ezt már többé nem lehet. Ha kiradírozzuk, azzal is csak a papírt csonkítjuk. Egyetlen lehetőségünk van: tovább gyötörjük a felületet, mélyítjük a sebet, addig dolgozzuk bele a grafitot a papírba, amíg a két különböző világ teljesen nem egyesül, meg nem szűnik és létre nem jön egy harmadik minőség. Megszületik a rajz.
Rossznak állítom be a kezdetet, hogy jót kapjak végeredményül. Erdély Miklós - akire még többször hivatkozom, mert vállalta a felfedezőutat az ismertnek hitt rajz területén, és számomra a legtanulságosabb leletekkel tért onnan vissza - azt mondta: egy hibával kezdi el az alkotást, és a munka annak kijavításából áll. Hogy mikor kell a javítást befejezni, senki nem tudja megmondani, azt csak egy magasfokú érzékenység döntheti el. Mindenesetre ez a pillanat is az első pillanatból következik. Egyébként Erdély Miklós azt is tudatosan vállalta, hogy túllép ezen a határon, így született meg az „Elkínzott rajz" koncepciója. A határátlépés ellenére rajza még rajz maradt. Vissza