III. Groteszk Képző- és Iparművészeti Pályázat

Előszó

Egyszer csak - egy családi kalandozásunk során - mi is megpillantottuk a bázeli Münstert. Már messziről lehetett benne valami gyanúsat sejteni a különös vörös színe miatt, de azért még volt egy fenséges atmoszférája annak, ahogy feléje lépdeltünk. Amikor viszont már felismerhetőek lettek a dúsan faragott motívumok, végképp összekeveredett bennünk a világ. A gyönyörű architektúrát ugyanis kívül-belül teljesen beborította a rusnya démoni alakok tömege.
Borzongva nézelődtünk, miközben csodálatra felkészített lelkünkre lehetetlen arcok vigyorogtak. Egyedül Timi lányom vihogott fel néha egyik-másik alaknál bizonyos tanárait ismerve fel bennük. Aztán odaértünk ahhoz a táblához, ami már régóta adja tudtára a világnak, hogy valamikor a magyarok erre jártukban földig rombolták a templomot, a főpapot pedig gonosz módon megölték. Nem tudtuk ugyan, hogy a templom akkor hogy nézett ki és miként is történt az eset, de ha már ott voltunk, akkor természetesen elképzeltük a dolgot.
Annak idején tehát kalandozó eleinket a látvány nyilván sokkal jobban felháborította. Azon ízibe számon is kérték azoktól, akiket ott találtak, hogy micsoda dolog telerakni a jó Isten házát a pincétől a padlásig ilyen szörnyű pofákkal. Ekkor az apát úr megpróbálta menteni a menthetőt és elkezdte magyarázni: - Tudják, errefelé nyugaton már sajnos ilyen a világ. Itt kérem még az Atyaúristen oltárához is tapad egy-két rondaság. Vissza