II. Rákóczi Ferenc

Előszó

A magyar történelemnek négy alakja van, akit Európa a maga hőseinek elfogadott: a törökverő Hunyadi János ; a költő és hadvezér Zrínyi, akinek jelenése szinte magára veszi a szigetvári Zrinyi attribútumait; II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Valamennyien szabadsághősök, a magyarságról alkotott fogalmak bennük öltenek látható alakot. Közöttük legmélyebben inspirálta az európai szellemi életet Rákóczi alakja. A magyar gondolatnak is ő a legérzelmesebb hérosza. Zrínyivel együtt XIV. Lajos korának gyermeke. Mind a négy hősnek dicsősége a honnak szentelt élet áldozatát követeli. Hunyadi János Kelet felé harcol és keresztesvitézi mártírhalálában (1456) csupán a fátum keserűsége érzik. Zrínyi is a Nyugatot védi, de tragikus hirtelenségű elpusztulása (1664) szinte lázító döbbenetet okoz a nemzetben. Rákóczi és Kossuth már a magyar Keletre támaszkodnak és Nyugat ellen lázadnak : föllobbanó tüzüknek ragyogó dicsősége összeomlik és hosszú száműzetésben békés elmúlásuk a tragikum «szomorú» motívumait juttatja túlsúlyra.
Rákóczi vonásaiban hármas életforma fölismerését tűzhetjük célul magunk elé: az európai embert, a magyar nemzeti eszme hősét és az egyetemes szellemiség úttörőjét. Életének három főkorszakában - 1676, 1703, 1711 és 1735 sarkpontjai között - ugyanilyen sorrendben dominálnak a vezérlő eszmék.
Élete Habsburg-csillagzat alatt, német miliőben bontakozik ki, aztán a szabadságharcban kulminál, hogy végül, huszonnégy esztendeig tartó, hosszú vándorlásaiban mint emigráns külpolitikus, diplomáciai memorandum-szerkesztő, magányos elmélkedő, állambölcsész, memoár-író és vallásos költő álljon előttünk a tétlenségre kárhoztatott, de örökké tevékeny Fejedelem. Vissza