Előszó
Kedves Fiatalok!
Képzeljétek el, milyen nehéz helyzetben van egy folyton másvilágról beszélő igehirdető. A hallgatók közül sokan úgy gondolják, hogy az evilág és másvilág között igen nagy szakadék tátong. Az emberi lelket ismerő jó szónoknak mégis sikerül a másvilágot emberközelbe hoznia, sőt hallgatóit abba a másvilágba varázsolnia. Az ilyen beszéd soha nem unalmas, azt bárki szívesen meghallgatja.
Az ifjú és idős nemzedék között nagyon sokszor éppen ilyen vagy talán még nagyobb szakadék húzódik. Idősebb emberek beszédét hallgatván, nemegyszer kibuggyan belőletek az epés megjegyzés: Hát hol él ez, úgy látszik, nem ezen, de a másvilágon! A másvilág ez esetben itt van a földön. Ti vagytok az egyik, a fiatal világ és a többi kor mind más világ számotokra.
Valószínű, hogy azok a kedves szerzők, akik a II-ik Diákévkönyv jelen számát 75 év után anyanyelvünkön kezetekbe adják, életkorban más világhoz tartoznak, de lélekben nem. Amint a Diákévkönyv soraiból kitűnik, nagyon ismerik és szeretik ők a ti világotokat, a boldog fiatalkort. Ennek fényes bizonyítéka az a karácsonyfára emlékeztető sokszínűség, ami elkápráztatja az olvasót. A szóban forgó mű nagyon sok ismeretet nyújt és azt játszi könnyedséggel tálalja fel, úgy, ahogy a rómaiak mondották: Ridendo dicere veritatem! A könyv szerzői ugyanakkor azt is sejtetik, hogy egy kis jóakarattal és odafigyeléssel „egyik világból" a „másik világba" át lehet jutni, idősebbek és fiatalok igazán megérthetik egymást. Ne vegyétek rossz néven, kedves fiatalok, hogy mi, felnőttek sokszor más világban érezzük magunkat, folyton kijelentünk, parancsokat osztogatunk, kikérjük magunknak. Talán ezért érzitek, hogy távol vagyunk tőletek. Valójában nem így van! Ha önmagunkba nézünk, észrevesszük, hogy mi magunk is, ha testben nem is, de lélekben fiatalok, sőt gyermekek vagyunk, Isten gyermekei. Legyetek türelemmel, mert ti is hamarosan átkerültök világotokból a felnőttek és az idősebb nemzedék világába és akkor titeket is el kell hogy viseljen a jövendő ifjú nemzedék.
Én is nagy tisztelője vagyok a ti világotoknak és ha kezembe veszem ezt az izgalmas könyvet, máris elárulom magam: a ti világotokba vágyakozom.
Vissza