Igy vesztette el a háborut Franciaország

Előszó

André Maurois a legtárgyilagosabb francia író. Ha nem jut ki Amerikába, aligha írta volna meg a francia összeomlás döbbenetesen hiteles, megrendítő történetét. Mert Maurois - mint az igazi nagyok közül is csuk a kivételek - kötelességének érzi, hogy a legszigorúbban ragaszkodjék a valósághoz, még akkor is, ha a tények ellene és eszmei felfogása ellen bizonyítanak; sőt olyan világtörténelmi kiállás mellett, mely akkor is idegen és elriasztó marad a számára, ha feltétlen realitását sikerek sorozata jelenti. Maurois tudja, hogy történelmi korszakokat és eseményeket elfogulatlanul csak a tér és az idő kettős távlatából ítélhet meg igazi író. S ha alig egy esztendő teltén mégis közreadta a nagy francia csalódás történetét, csak úgy foghatott hozzá, hogy az Oceánnal választatta el magát az események színhelyétől. Ott a túlsó parton, idegen arcok és tájak koszorújában sikerült maga köré az elfogulatlanság légkörét varázsolnia, ahonnan olyanoknak láthatta a páratlan összeroppanás szereplőit, tényezőit, okozóit és összefüggéseit, amilyenek a valóságban voltak.
Igy készült el a titkok könyve, mely válaszol arra a kérdésre, amelyik lázasan izgatja valamenyi földvész gondolkodóit, politikai és katonai szakértőit, de minden kortársat is: hogyan omolhatott össze szinte egyetlen roppantással a szellem, a gloár és a leggazdagabb polgárság büszke köztársasága: Franciaország? Vissza