Előszó
I. kötet:
Így rendeztem címmel már három kötet került a kiadóhoz. Sikerük érdemleges. Rendezők, rendező-jelöltek, a színjátszó szakmát érteni akarók forgatják. A kötetekben játéktervek és rendezői műhelytanulmányok találhatók. A tanulmányokban a forgatókönyvek elkészülésének, pódiumra, színpadra állításának menetét rögzítik az alkotók, a gondolat megfogalmazásától a megvalósításáig. Mostani kötetünk címe: Így rendeztem - gyerekekkel. S az, hogy gyerekekkel, jelzi a tartalmi különbséget is a korábbi kötetek és a mostani között. A rendezői munka ugyanis eszerint és emiatt tér el a felnőttétől; az alkotónak mindenekelőtt ezt kell figyelembe vennie; a gyermek játszó életkorát, érdeklődését. A műhelydolgozatok tehát bő teret szentelnek a felkészülés hogyanjának, a pedagógiai megfontolású, dramatikus, improvizatív felkészülési módszer alkalmazásának. E kötet szerzői - gyakorló rendezők - az általános iskola felső tagozatosaiból verbuválódott csoportokkal foglalkoznak, és valamennyien szerepjátszó játékot játszanak. (Ezért is nem találkozunk ebben a gyűjteményben ritmusjátékokkal.)
II. kötet:
Gondolat, kép, játék
"Az ember terhet hordozó válla mindig magasabban van, mint a teher nélküli." - Leonardo da Vinci
A leonardói tézis - bár gyakran megfeledkezünk róla - áttételesen is igaz. Vonatkoztathatjuk életkörülményeinkre, gondolatainkra, tudatunkra és ezek összefüggésére, ami gyakorlati munkánkban csúcsosodhat ki. De folytathatjuk így is: a súly, amellyel megküzdünk - legyen az fizikai vagy szellemi minket erősít. Hogy mennyire így van, arra példa lehet ennek a tanulmány- és esszékötetnek szinte minden írása, hiszen legtöbbje azért született meg, mert írójuk feladatot kapott, ki kellett dolgoznia - tehát rendszereznie - egy-egy témát, kibontania egy-egy gondolatsort. A feladat - súly - rendet teremtett benne, ezt a rendet azonban nem kívánja senkire ráerőszakolni. Ezt húzza alá az írások - olykor lejegyzett előadások - szubjektív hangja is. Erre utal az esszék szó is. A következő írások írója mindig gondolatokat próbált megfogalmazni, olykor vitára kényszerítőket is. Ezért kérheti nyugodtan: vitázzanak velük, azaz az olvasó fogalmazza meg a saját gondolatait. Ha úgy tetszik: tekintse "magasabbra emelő tehernek", az önálló gondolkodás ingerlőjének is.
III. kötet:
Lakásszínház. Ha valaki ezt a szót hallja, rögtön az avantgarde utolsó hulláma jut eszébe, a világhírre vergődött Squate, mely pesti lakásokból rajzott ki Párizs és New York irányába. (Squate-nek nevezik Amerikában a jogtalan megtelepedést.) Mindez persze elfeledett hagyomány reneszánsza nemcsak nálunk - világszerte az. A lakásszínház egy ősformájáról, a pszichodráma születésének körülményeiről talál frappáns összefoglalót az olvasó, ha áttanulmányozza kötetünk első írását Mérei Ferenc tollából, s a fogalom körül burjánzó asszociációk sűrűjében eligazodni próbál. A dramatikus játékok múltjáról és jelenéről már értesülhettek azok, akik mint művészeti nevelők, találkoztak e kiválasztott szemelvényekkel, s ha nem lankadó kíváncsisággal eredtek ezeknek az ismereteknek nyomába, esetleg közvetlen részesei voltak egy spontán drámajátéknak.
IV. kötet:
Ml A DRAMATURGIA? Az a hatalmas fellendülés, amely az i.e.V. században Athénban kiemelte a színjátékot a kultikus népszokások régiójából és államilag támogatott, intézményes drámaművészetté tette, egyben a dráma- és színjáték-elmélet kiindulásává vált. A nagy tragikus triász (Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész) és a komédiaíró (Arisztophanész) alkotásaiból leszűrhető tapasztalatokat Arisztotelész Poetica című művében elemzi, és ezzel mintegy megnyitja a dramaturgiai értekezések sorát. E megközelítésben tehát a dramaturgia a drámaalkotás gyakorlatának elméleti általánosítása. Egyrészt felfedni igyekszik a dráma általános ismérveit, másrészt rendszerbe foglalja az adott korszak különböző drámatípusainak sajátos jellegzetességeit. Nem véletlenül használtuk a drámaalkotás kifejezést, amely jótékony homályban hagyja, hogy az írott dráma (drámairodalom) vagy az előadott színjáték törvényszerűségeiről van szó. E kérdésről a mai napig élénk vita folyik, amelynek részletezésére nincs terünk. A mi gyakorlati munkánk szempontjából éppen arra érdemes felfigyelni, hogy a t dramaturgia fő kérdései a drámairodalom és színjáték közös határvonalára esnek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a dramaturgia lényegi kérdései prognosztikaiak. Arra keresnek feleletet, hogy bizonyos törvényszerűségek az írott drámában, mint a megvalósítandó színjáték tervében, milyen hatást eredményeznek az előadásban, illetve segítenek a hibakeresésben, felfedve, hogy milyen dramaturgiai vétségek csökkentették - természetesen esetleg egyéb ok mellett - a színjáték optimális hatását. (Benedek András: Dráma és dramaturgia. Olvasókönyv 71. o.)
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal