Így írtok ti

Előszó

Csaknem duplájára bővített kiadásban, elrendezve és csoportosítva bocsátja közre az Athenaeum irodalmi torzképeimet, melyeknek első sorozata ezelőtt vagy tíz évvel "Így írtok ti" címen került nyilvánosságra. Annak idején feltűnést keltett, ami a magam hiúsága szempontjából kevesebbet, az irodalmi érdekesség szempontjából azonban többet jelent, mint ha azt mondanám, hogy sikere volt. Ezt a feltűnést ugyanis annak tulajdonítom, - és ezt egész unalmasan tudományos tárgyilagossággal teszem, tehát, ha tévedek is, nem a magam iránti elfogultságból tévedek - hogy annak idején vidám könnyelműséggel és szándéktalanul egy újszerű műfajt hevenyésztem össze, több, külsőben hasonló műfaj határmezsgyéjén. Nagyrészt humoros műfajok ezek; de én már akkor éreztem, hogy a paródia, travesztia és persziflázs elnevezések, amikkel eleinte meghatározták ilynemű írásaimat, nem szabatosak. A paródia valamely meghatározott komoly mű külső formáit alkalmazza komolytalan tárgyra, - a travesztia komolytalan formába öltözteti ugyanannak a műnek komoly tárgyát. A persziflázs egyszerűen kicsúfol mindent, hangot és tárgyat, de mindig a szóbanforgó műnél marad. Ezek az én új kísérleteim, melyeknek létrejötte nyilván szükségszerűen következett a kor szellemi törekvéseiből, lényegben tágították ki ama műfajok lehetőségét, melyeknek tárgya nem közvetlenül az élet, hanem annak terméke, a kultúra és szellemi világ, s amelyeket tudományos szempontból élősdi műfajoknak lehetne nevezni: kitágították, mégpedig egy másik élősdi művészet, az irodalmi kritika irányában. A képzőművészet szótárából vettem kölcsön egy szót, hogy a műfaj minőségét megkülönböztessem: s elnevezésem, az irodalmi karikatúra (a magyar torzkép szó nem pontosan fedi a fogalmat), csakhamar gyökeret vert és ma már használatban is van.
Az irodalmi torzkép meghatározói röviden ezek: Nem egy bizonyos művel foglalkozik, hanem egy bizonyos íróval, azzal, ami az íróban egyéni és döntő: a modorával, illetve modorosságával. Torzkép, humoros műfaj, mert nem azt nézi az íróban, ami benne szabályos és általában művészi, tehát szép, hanem ami benne különös és különlegesen egyéni, tehát torz: - de egyben jellemrajz, kritikai műfaj, meghatározza az írót, az általában, normálisan széptől való eltérésének fokát és minőségét. Egy ceruzavonással odavetett, jólsikerült torzképről gyakran hamarabb ráismerünk valakire, mint az arcképéről, ahol pedig a művész felhasznált mindent, amivel rekonstruálni lehet a valóságot: vonalat, színt, fényt és árnyat - egyszerűen azért, mert az életben is arról ismerünk rá ismerőseinkre, ami az arcukon a szabályos szépnek rovására megy. Valamivel nagyobb orr a kelleténél, valamivel ferdébb szem, egy furcsa vonás a száj körül - ez az, amit úgy neveztünk: te vagy az. Az eszményi szép, ami felé törekszünk, unalmas, báj és kedvesség és tehetség nélkül való sablon, élettelen formula. A bájban és kedvességben mindig van valami torz és viszont a torzban valami báj; és ha nevetünk a torzképen, azért nevetünk, mert vonzódunk az élethez: aki nevet, az bizonyára örül és szereti azt, amin nevet... Vissza