Anyanyelve magyar...

Előszó

Részlet a könyvből:

"Ma is látom a földbesüppedt házat. Hatalmas fedél alatt roskadoznak penészes falai. Ott guggol ijedten az Egyetemutca sarkán, szemben a temetővel, Kolozsvárott, a majális-tető alatt. Látom a három kedves ezüst baglyot, a három régi dámát, s viharvert gavallérjukat, Bohuniczky Nándor urat...
Tarokkoznak. Öreg kezek motoznak tétován zsíros kártyalapokkal a bojtos bársony abroszon. Fáradt, úri kezek. Az asztalfőn Lenka ül. Aggodalmasan, féltékenyen szorongatja az öt lapot. Begörbült gyűrűs ujján ütemesen reszket a smaragd szoliter. Ijedt kis angyalarcához emeli a kártyákat, alig pár centire a szeméhez.
Csupor Rozália vajsárga, puffadt kezei mohón nyulnak át az asztal túlsó végéről Lenka felé.
- Tóza, Róza! - háborog Lenka. - Máris nyulsz a lapomért? Hohó, várj egy kicsit. Különben, fene megette, úgyis elfogod a végén a pagátomat.
- szorítsd csak, amíg a tied, Lenka néni, - csúfolódik Róza. - Majd elviszi Minka. Én vinném el? Én nem vihetem el. Hát már azt is elfelejtetted, hogy mi együtt vagyunk? Jaj te, Lenka néni, te!
Azt mondja: néni. Teheti. Aki még csak hatvanötéves, az Lenkának mondhatja bátran. Aki még olyan fiatal s még hozzá hajadon, mint a kövérképű Csupor Rozália. Lenka asszony és húsz év óta özvegy. ezt a húsz évet csak Csupor Róza tartja számon, Lenka ilyen közeli dolgokról nem beszél. Ami "azelőtt" volt, az még érdekli néha. Úgy ötven-hatvan éve." Vissza