Igazságot!

Előszó

E könyv egyedüli mentsége, hogy válasz kihívásra. A rossz lövésnek is megvan az értelme, ha elfogadjuk vele a párbajt. Röviddel ezelőtt közzétettem néhány sebbel-lobbal írt, de őszinte közleményt és pedig Heretics címen. Több bírálóm, kiknek szellemessége előtt meghajlok (legyen szabad itt különösen G. S. Street urat említenem), azt írja, hogy nagyon szép tőlem, ha mindenkinek ajánlom az ő komikus világnézetét, de miért nem fogadom el magam? «Feladom filozófiámat» - mondja Mr. Street - «mihelyt Mr. Chesterton megismertet a sajtójával.» Kissé elővigyázatlan nyilatkozat olyan emberrel szemben, aki a leggyöngébb kihívásra is túlságosan hajlandó rögtön könyvvel felelni. De mindegy! Bár Mr. Street sugallta és teremtette könyvemet, nem szükséges elolvasnia. Ha mégis megteszi, úgy fogja találni, hogy megpróbáltam lapjain bizonytalan és egyéni módon, inkább szellemi arabeszkekben, mint következtetések sorozatával megrögzíteni azon filozófiát, melyben megtanultam hinni. Nem fogom és nem akarom az én filozófiámnak hívni, mert nem én teremtettem. Isten és az emberiség teremtették s az pedig megteremtett engem.
Sokszor megfordult a koponyámban, hogy regényt írok az angol hajósról, ki egy kissé eltévesztette az irányt, fölfedezte Angliát s abban a téves hitben tette lábát az új szigetre, hogy a Déli-Tenger egy ismeretlen pontjára bukkant. Sajnos, meg kell állapítanom, hogy vagy sok a dolgom, vagy nagyon lusta vagyok, de a kiváló munka egyelőre nem lát napvilágot. Használjuk fel tehát a gondolatot filozófiai szemléltetésre. Általánosságban úgy vélem, az lesz a benyomás, hogy ez az ember, ki állig felfegyverkezve és jelekkel beszélve kikötött s az angol lobogót kitűzte a barbár templomra (utólag kiderült, hogy nem egyéb, mint egy brightoni pavillon), hóbortos bolond. Eszemágába sem jut ezt tagadni. Tényleg bolond volt. De ha önök úgy képzelik, hogy ő magát bolondnak tartotta, vagy hogy a bolondság érzése volt egyedüli és uralgó indulata, akkor önök nem tanulmányozták kellő odaadással hősünk dús, romantikus természetét. Tévedése irigylendő tévedés volt s neki erről tudomása volt, ha ugyan valóban olyan ember, minőnek én képzelem. Lehet-e felségesebb, mint pár percbe sűrítve élvezni az eltévedés elbűvölő borzalmát és azt az emberi bizonyosságot, hogy hazafelé tart? Képzelhető-e pompásabb, mint fölfedezni Dél-Afrikát anélkül, hogy ott kikössek? Van-e dicsőségesebb valami, mint önmagunkat gyönyörtől ittasan átkarolni, hogy fölfedeztük Új-Dél-Wales-t s aztán örömkönnyek özönével konstatálni, hogy hisz az nem más, mint a jó öreg Dél-Wales? Úgy hiszem, ez főproblémája ennek a könyvnek. Mikép ámuljunk riadtan e világra és érezzük magunkat mégis otthon? Mikép nyújtja nekünk ez a furcsa kozmikus város ezer és ezer polgárával, óriási és régi lámpáival egyszerre az idegen város varázslatát és azt a kényelmes és büszke érzést, hogy hazánkban vagyunk? Vissza