Igazság I-VIII.

Előszó

A dühös felháborodás, amellyel a hagyományhű kritika Zola első naturalista regényeit fogadta, lassanként lecsillapodott. A kifinomult izlés, a választékos irály fanatikusai tovább fintorgatták ugyan az orrukat s nem mulasztották el alkalomadtán példákkal bizonyítgatni, milyen szükségszerű megfelelője a bájtalan és otromba zolai stílus annak a plebejus világszemléletnek, amellyel ez a kereskedősegédből lett irodalmi pápa a maga rövidlátó tekintetével a társadalmi összefüggéseket szemléli. Mások, Sue pénzsóvár követőjének tekintették a fiatal Zolát, aki mesterére ráduplázva a szenzációhajhászás demagóg eszközeivel nyeri meg a folytatásos regények faragatlan izlésű olvasóit.
Ám abban a mértékben, ahogy a monumentális mű kiépült s kötetről kötetre világosabbá vált a csökönyös író nagyszerű elgondolása, az akadémikus krtika sem akadékoskodott tovább. El kellett ismerni, hogy a Rougon-Macquart regényciklus terve - egy messze szerteágazó család történetének ábrázolásával bevilágítani a második császárság társadalmi erkölcsi fertőjébe - szándékában elsősrangúan politikai és erkölcsi, megvalósításban, majdnem balzaci elgondolást. Mivel pedig a ledérségbe merült napoleoni korszak egyre jobban maga ellen ingerelte az oppoziciót, a zolai tiltakozás és az elkövetkezendő bukás prófétai bejövendölése háttérbe szorította az esztétikai ellenvetéseket. Vissza