Igaz történetek a katonákról

Előszó

Történeteim nem a képzelet szüleményei. Azokból a többnyire
70-es és 80-as években készült riportjaimból válogattam (nagyrészt időrendi sorrendben), melyeket az eseményeket követően közöltek a különböző országos (nem csak katonai) újságokban, magazinokban.
Ahol szükség volt rá, felülbíráltam az akkori szerkesztők, illetve katonai cenzorok „javításait" és az sem befolyásolt, jelenleg mások hogyan emlékeznek vissza azokra az időkre. Arra törekedtem, hogy az eseményeket, az abban részt vevők tetteit, magatartását a valóságnak megfelelően idézzem fel. A szereplők nevét sem változtattam meg,
ezért ha valaki rájuk ismer, az nem a véletlen műve. Végül felidézek egy 1919-es és egy második világháborús repüléstörténeti epizódot, melyek főszereplői szintén magyar katonák voltak.
Voltak, akiket kiemelkedő helytállásukért kitüntettek, dicséretben részesítettek (vagy nem). S voltak akik „csak emberségből" mutattak példát és többnyire nem értették, hogy miért tartják mások rendkívülinek azt, amit ők természetesnek tartanak. Ezért sem értik meg az olyan emberek passzivitását, akik csak szörnyűlködnek, ha valakinek ég a háza, ha valakit összevernek az utcán, ha tétlenül nézik amint meglopnak, kirabolnak másokat... és gyakran arról is megfeledkeznek, hogy mentőt, tűzoltót, rendőrt hívjanak.
Nem állítom, hogy csak a katonák között vannak talpraesett, önzetlenül és bátran cselekvő férfiak, sőt azt sem, hogy azért cselekszenek úgy, ahogyan sokan mások nem, mert katonák, rendőrök, tűzoltók..., akik erre esküt tettek. Sőt azt sem hiszem, hogy minden katona, egyenruhás ilyen ember. Ebben a könyvben elsősorban azokat a hivatásos és sorkatonákról, honvédségi dolgozókról szóló történeteimet adom közre, melyeket nem szeretném, ha végleg a múlt ködébe vesznének.
Közben olyan történeteket is belevettem, melyek felidézik azoknak a katonáknak a „hétköznapjait", akik akkor teljesítettek szolgálatot, amit Magyarországnak még „igazi összfegyvernemi" hadserege volt... Vissza