Ifjúságom

Előszó

Részlet:

Bretagneban széltében ismerik az Is városáról szóló regét, mely elmeséli, mint nyelte el ezt a várost a tenger régen, sok-sok évvel ezelőtt. A partokon itt is, ott is mutogatják a mesebeli város helyét és a halászok furcsa történeteket tudnak róla. Ha vihar dühöng a tengeren, a hullámok völgyéből elő-előbukkannak templomtornyainak csúcsai, ha meg nyugodt a tenger, akkor a harangok zúgása hallik a mélyből. Úgy érzem sokszor, hogy az én szívem mélyén is van egy ilyen a harangok, szent misére hivogatva a híveket, de ezen nem hallják már a harangszót. Meg-megállok néha, figyelve hallgatom ezeket a félénk rezgéseket, melyek, mint egy más világ hangjai, távoli mélységből hatolnak fel hozzám. Az aggkor küszöbén, nyári pihenők alkalmával, különös kedvteléssel szedegettem össze az elsüllyedt Atlantisnak messziről jött akkordjait.
Onnan került elő az a hat fejezet is, amely ezt a kötetet alkotja. Nem akartam folytatólagos elbeszélést adni. Képek, gondolatok vannak benne, szinte rendetlen összevisszaságban, melyek az ötvenesztendős mult hivogatása közben sorakoztak képzeletem elé, jutottak eszembe. Goethe Költészet és Valóság-nak nevezi emlékezéseit, így adván értésünkre, hogy a magunk életrajzát nem írhatjuk meg úgy, mint a másét. Amit magunkról mondunk, az mindig költészet. Aki azt hiszi, hogy életének apró eseményei érdemesek a feljegyzésre, az kicsinyes hiúság hibájába esik. Ha mégis leírjuk őket, azért tesszük, hogy a magunkban hordott világról képet adjunk másoknak. Az emlékezések formáját azért választottam, hogy alkalmat találjak bizonyos gondolatbeli árnyalatok kifejezésére, melyeket egyéb írásaim nem adnak vissza megfelelő módon. Távolról sem jutott eszembe, hogy előzetes felvilágosításokkal lássam el azokat, akik majd cikkeket írnak rólam. Vissza