Ifjúságom

Előszó

Részlet a könyvből:

"Bretagneban széltében ismerik az Is városáról szóló regét, mely elmeséli, mint nyelte el ezt a várost a tenger régen, sok-sok évvel ezelőtt. A partokon itt is, ott is mutogatják a mesebeli város helyét és a halászok furcsa történeteket tudnak róla. Ha vihar dühöng a tengeren, a hullámok völgyéből elő-előbukkannak templomtornyainak csúcsai, ha meg nyugodt a tenger, akkor a harangok zúgása hallik a mélyből. Úgy érzem sokszor, hogy az én szívem mélyén is van egy ilyen a harangok, szent misére hivogatva a híveket, de ezen nem hallják már a harangszót. Meg-megállok néha, figyelve hallgatom ezeket a félénk rezgéseket, melyek, mint egy más világ hangjai, távoli mélységből hatolnak fel hozzám. Az aggkor küszöbén, nyári pihenők alkalmával, különös kedvteléssel szedegettem össze az elsüllyedt Atlantisnak messziről jött akkordjait.
Onnan került elő az a hat fejezet is, amely ezt a kötetet alkotja. Nem akartam folytatólagos elbeszélést adni. Képek, gondolatok vannak benne, szinte rendetlen összevisszaságban, melyek az ötvenesztendős mult hivogatása közben sorakoztak képzeletem elé, jutottak eszembe. Goethe Költészet és Valóság-nak nevezi emlékezéseit, így adván értésünkre, hogy a magunk életrajzát nem írhatjuk meg úgy, mint a másét. Amit magunkról mondunk, az mindig költészet. Aki azt hiszi, hogy életének apró eseményei érdemesek a feljegyzésre, az kicsinyes hiúság hibájába esik. Ha mégis leírjuk őket, azért tesszük, hogy a magunkban hordott világról képet adjunk másoknak. Az emlékezések formáját azért választottam, hogy alkalmat találjak bizonyos gondolatbeli árnyalatok kifejezésére, melyeket egyéb írásaim nem adnak vissza megfelelő módon. Távolról sem jutott eszembe, hogy előzetes felvilágosításokkal lássam el azokat, akik majd cikkeket írnak rólam." Vissza

Fülszöveg

Anatole France mesterének, a XIX. század egyik vezetőszellemének, Ernest Renan-nak a maga gyermek és ifjúkoráról írott könyve a legizgatóbb, legérdekesebb emberi dokumentumok közé tartozik. Hogyan jutott el a vallásos család gyermeke, a papnevelőintézetek büszkesége, az Egyházzal való nyílt szembehelyezkedésig, a Jézus élete megírásáig?
Ám, aki csak ennek az érdekes problémának megvilágítását várta Renan memoárjaitól, kellemesen csalódik: sokkal többet kap, mint amennyit várt. Elragadó stílusművésszel ismerkedik meg; sok helyütt ráismer Anatole France édesen, gyönyörűségesen, lágyan folydogáló mondatainak forrására. Megismerkedik aztán egy nemesen idealista költő lelkével. Ez a költő csak anyagnak használja fel a valóságot, hogy Goethe Dichtung und Wahrheit-jának módján művészi rajzokat, eleven arcképeket formáljon belőle. Embertípusok elevenülnek meg előttünk, emberi sorsok történetével ismerkedünk meg, kis regényekkel, amelyeket mégis erős szálak fűznek az igazsághoz. És mindebből tisztán, nemesen, minden szépítés nélkül is ideálisan emelkedik ki az igazságot kutató Renan alakja. A tudományos igazság keresése közben elszakad az Egyháztól, a dogmáktól, a csodákban való hittől, de a maga új, nemes vallása és a régi környezetében magába szívott szigorú erkölcsi elvek messze-messze eltávolítják azoktól, akiknek szemében a dogmáktól való elszakadás egyszersmind nyers materializmust és erkölcsi szabatosságot jelent. A lélekben és az erkölcsben hinni tudó modern embernek ma is Renan a legjobb vezetője.
Az Ifjúságom fordítását kitünően végezte Biró Sándor. Vissza