Előszó
ELSŐ NEGYED.
Nem hiszem, hogy sokan akadnának, kiknek kedve kerekednék egy éjszakát magánosan, templomban aludni át.
Miután első kellék, hogy az elbeszélő és olvasója megértsék egymást, kérem...
Tovább
Előszó
ELSŐ NEGYED.
Nem hiszem, hogy sokan akadnának, kiknek kedve kerekednék egy éjszakát magánosan, templomban aludni át.
Miután első kellék, hogy az elbeszélő és olvasója megértsék egymást, kérem tekintetbe venni, hogy e megjegyzéssel nem szorítkozom sem fiatalokra, sem kisgyermekekre, hanem értek mindenféle embert, kicsit, nagyot, fiatalt és vénet; - ezt kijelentvén, ismétlem: nem hiszem, hogy sokan akadnának, kiknek kedve kerekednék egy éjszakát magánosan templomban aludni át. Nem meleg időben értem, szónoklat alatt, (hol néha valóban megesik) hanem, mint mondám, éjjel és egészen magánosan. Sokan, főkép világos nappal, erősen bámulnának ez állitásom felett.
De, értsük meg egymást: én éjszaka állítom; sőt jó sikerrel be is bizonyítanám az első zivataros téli napon bármely derék ellenféllel szemben, ki egyedül jővén hozzám, kedvet mutatna általam bezáratni magát egy éjszakára valami régi temető melletti templomba.
Mert az éjjeli vihar sajátságosan bolyong ily magán álló s elhagyott épületek körül; majd fel-felsohajt, majd megrázza láttatlan kezeivel ajtait s ablakait, mintha nyilást keresne, melyen besurranjon. Hát meg ha bejutott, akkor sír és bömböl ám még igazán! Zokog, mintha nem találná, amit keres, vagy mintha ismét ki vágynék a szabadba!
Vissza