Időszámításunk

Előszó

Aligha szólhatunk ősi, az ugor vagy a finnugor társadalom korából való magyar hónapnevekről. Az ugor korban használt megnevezések - ha egyáltalán léteztek - bizonyára elsatnyultak, majd elfelejtődtek, hiszen az egykoron lakott térség növény- és állatföldrajzi, klimatikus, ennélfogva gazdasági sajátosságai határozták meg a holdév 1/12 vagy 1/13 részét képező szakaszának a megnevezését. A névadás módja tehát helyileg kötött volt (ma is az más területen), miként erről az uráli népek némelyikének megőrzött hőnevei, főként a szamojéd, az obi-ugor és a lapp hónapnevek tanúskodnak. De elmondhatjuk ugyanezt a finn hónapnevekről és az észt hónapnevekről is. Viszont a honfoglalás után, a Kárpátokon inneni szálláshelyeken letelepedvén, a magyarságnak másfajta elnevezésekre lehetett szüksége, mivel a gazdaságföldrajzi körülmények, s ezzel kapcsolatban a gazdasági viszonyok részben megváltoztak (a földművelés és az állattenyésztés más módja; idővel ehhez járult a birtoklási viszonyok átalakulása, noha az "ősi" foglalkozások, a halászat, a vadászat, a méhészkedés, a pákászat valamelyest megmaradtak). Az egykori évszaknevek, természetesen, nem pusztultak el: tavasz, ősz, tél (úgy látszik, a nyár szónak nincs finnugor, illetőleg ugor előzménye).
Mivel a nép-beszélte nyelvnek nem voltak írott ómagyar kori emlékei, nem is maradhattak ránk. Ezért hiába is kajtatnánk az oklevelekben ősi hónapnevek után. Az írástudók javarészt idegenek voltak, latinul írtak és szóltak, tőlük nem kívánhatjuk az őszi hónapnevek megőriztét. A magyar származású, tehát magyar anyanyelvű hivatalnok is az európai hivatalos nyelvet, a latint használta, evvel együtt az "európai", az antik világ latin ágából átvett hónapneveket, mert a szervezkedő országnak ebből a szempontból is be kellett illeszkednie a keresztény közösségbe. Ott pedig a latinitás adta hónapnevek járták... Vissza